Trükközés a stoplival

2004.03.08. 21:38
Címkék
A pályák rendkívül rossz állapota miatt nehéz helyzetbe kerültek a labdarúgók is. Komoly gondot jelent számukra annak eldöntése, milyen cipőben futballozzanak a hol nyálkás és csúszós, hol jeges és kemény talajon. Egyébiránt a szabály egyértelmű: a játékvezető (a partjelzők segítségével) köteles ellenőrizni a cipőket, mint ahogy a pályák, úgy a futballcipők esetében is a bíró mondja ki a végső szót. Így volt ez Zalaegerszegen, a ZTE– Pécsi MFC mérkőzés előtt is, Bede Ferenc és segítői (Székely Ferenc, Vámos Tibor, Szabó Róbert) gondosan ellenőrizték a futballcipőket, ám a mérkőzés 83. percében mégis nem várt jelenet játszódott le a kispadok előtt. Vincze Ottó lecserélése után ugyanis Nagy Tamás, a vendégek edzője hangosan kérte a játékvezetőtől és Vámos Tibor partjelzőtől, hogy ellenőrizze Vincze Ottó futballcipőjét. A pécsi szakember szerint a játékos ravasz módon a gumistoplik közé egy "éleset" is becsavart, kijátszva a bírók éberségét, s Nagy Tamás e csalafintaságnak tudta be, hogy a zalaegerszegi középpályás a többieknél jóval biztosabban állt a lábán. A játékvezető – jogosan – rá sem hederített Nagy Tamás felvetésére, így utólag már nehéz eldönteni, milyen stoplikkal futbalozott Vincze Ottó – ez immár az ő titka marad…
Legfrissebb hírek

Íme, a 28. NB I-es forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
2 perce

Férfi kézilabda NB I: hosszabbított a Szeged szlovén átlövője – hivatalos

Kézilabda
32 perce

Diszkont áron kerülhet Barcelonába Bastoni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
35 perce

Bardóczky Kornél: Nem teszünk le a feljutásról

Tenisz
57 perce

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívás: a női tőrcsapat 6., a férfi 10. a junior-vb-n

Utánpótlássport
1 órája

NHL: Kucserov 400. gólja ellenére is kikapott a Tampa a Sabrestől

Amerikai sportok
1 órája

A nagy fejlődés ob-ezüstérmet jelentett Szőke Csaba számára

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik