Mestermérleg, fény és árnyék

2004.03.03. 22:43
Címkék
Szentes Lázár, a DVSC-MegaForce vezetőedzője:
"Két mérkőzésen nem sikerült a belgák kapujába találnunk, ez kritika ránk nézve, és fáj, hogy végül is egy nullás összesítéssel kell búcsúznunk az UEFA-kupától. A saját stílusunkban futballozva ez volt a maximum, amit nyújthattunk, és ezzel párhuzamosan meggyőződésem, hogy másik stílust választva az erős játékerőt képviselő ellenféllel szemben nem tudunk volna így helytállni."

Trond Sollied, az FC Bruges vezetőedzője:
"Nehéz, kemény fizikai erőpróba elé állított minket a mérkőzés, a nulla nulla nekünk kedvezett, hiszen egygólos előnnyel érkeztünk Magyarországra, így értelemszerűen ezzel az eredménynyel maximálisan elégedett vagyok. A második félidőben voltak helyzeteink, és ha valamiért csóválhatom a fejem, akkor az az, hogy a csereként pályára küldött Victor lábában legalább egy gól benne maradt…"

Fény és árnyék

Miközben néhány élvonalbeli csapatnál még mindig azon idegeskednek, miként lehet a hét végére futballra alkalmas állapotba hozni a játékteret, Debrecenben a pályamunkások példát mutattak. Nyoma sem volt a Loki-stadionban a Bruges-ből ismerős hómezőnek, a körülményekhez képest jó talajú pályán meccselhetett a két együttes. A gyepszőnyeg minőségén igazán nem múlott semmi…

Nem véletlenül kérték a rendezők, hogy a szurkolók jóval a kezdés előtt érkezzenek ki a stadionba, mivel a hamis jegyek kiszűrése miatt várható volt, hogy nem lesz zökkenőmentes a beléptetés. Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy Lothar Matthäus szövetségi kapitány is csak nagy nehézségek árán jutott el a lelátóra. Egy modern stadionban talán nem lennének ilyen problémák…



Nagy csata és fájdalmas búcsú
Percről percre

Loki csak egy van, szurkolói hangulatjelentés
Lothar Matthäus is ott ült a lelátón
Miért jó debreceni futballistának lenni
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
10 perce

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
15 perce

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
40 perce

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
2 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
2 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik