Elküldték a legfőbb vétkest

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.02.29. 20:59
Címkék
Nemcsak a Nyíregyháza Spartacus NB I B-s csapata érkezett haza a spanyolországi edzőtáborozásból, hanem jött a hír is, miszerint néhány játékos a kinttartózkodás alatt botrányt okozott, és ebből az esetből rendőrségi ügy lett.
A történtek mellett a gárdát működtető kft. tulajdonosi köre sem ment el szó nélkül, és a napokban meghozta a fegyelmi döntést."A nyilvánossággal csak annyit szeretnénk közölni, hogy a táborozás első hetét lezáró estén, amikor a futballisták kimenőt kaptak, három játékos sportszerűtlenül viselkedett – mondta érdeklődésünkre a tulajdonosok egyike, Silimon László. – Emiatt a fő vétkest, Varga Zoltán eltanácsoltuk a csapattól, míg Miskolczi László és Ignácz János komoly pénzbüntetést kapott. Fizetnie kell Turóczi Mihálynak is, igaz, neki más bűne volt; arról van szó, hogy a játékos az indulás előtt késett egy órát."A menesztett Varga Zoltánt a télen igazolta a nyíregyházi csapat a DVSC juniorgárdájából, ám a fiatal csatár hivatalos mérkőzésen nem léphetett pályára új csapatában. Vagyis úgy távozott a Spartacustól, hogy gyakorlatilag meg sem érkezett... Az első két forduló programja
18. forduló. Március 5., péntek, 18.00: NABI-Kaposvári Rákóczi FC–Dunakanyar-Vác. Szombat, 14.30: Rákospalotai EAC–Bp. Vasas, Dunaújvárosi FC–Dabas FC, Balassagyarmati SE–FC Szeged, Szolnoki MÁV-Neusiedler–FC Tatabánya-Auto Trader. 16.00: Diósgyőri VTK 1910 Borsodi Sör–Bp. Honvéd. Vasárnap, 14.30: Hévíz FC– Nyíregyháza Spartacus, BKV Előre–Bodajk FC, Pápai Termál PELC–Kecskeméti TE
19. forduló. Március 12., péntek, 18.00: Kaposvár–Bp. Honvéd. Szombat, 14.30: Tatabánya–Pápa, Vác–Szolnok, Szeged–Diósgyőr, Dabas–Balassagyarmat, Bodajk–Dunaújváros, Nyíregyháza–REAC, Kecskemét–Hévíz. 15.00: Bp. Vasas–BKV Előre
Legfrissebb hírek

Kutyaszorító – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 perce

Pénteki sportműsor: a magyar férfi kézilabda- és a vízilabda-válogatott is Eb-meccset játszik

Minden más foci
27 perce

Alapemberek nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
28 perce

Szenvedős mérkőzésen jutott tovább a Barcelona a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Euroliga: nyert Milánóban, és feljött playint jelentő helyre a Crvena zvezda

Kosárlabda
1 órája

Bronzérmes a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros a műkorcsolya Eb-n!

Téli sportok
1 órája

Serie A: Rabiot kivégezte a Comót, a Milan tapad az Interre

Olasz labdarúgás
1 órája

Tíz emberrel, a ráadás első percében mentett pontot az Union Berlin

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik