Néha jó, ha szakad

2004.02.27. 21:14
Címkék
Az elmúlt években volt olyan eset, amikor egy csapatnak jól jött, hogy esett: 1999 őszén az Újpest valóban "égi áldásnak" tekintették a havazást.
A 14. fordulóban a Megyeri útra látogatott a Vasas, ám a lilák a novemberi 19-ére kiírt játéknapon csak hiányosan tudtak volna kiállni, hiszenTamási Zoltán és Kovács Zoltán sérülése, Tóth Norbert pedig eltiltása miatt nem léphetett volna pályára. Újpesten tudták a teendőt: csak ülni kell, és várni a bírót. Bár Glázer Róbert, az akkori vezetőedző állítólag mindent megtett, ahogy mondta, még "…az újpesti Flottillánál dolgozó ismerősöket is felhívtam, hogy ha tudnak, küldjenek ide katonákat, akik letolják a havat a pályáról. Sajnos kiderült, hogy a »seregből« mindenkit hazaküldtek a hét végére."Micsoda pech… Így aztán Ábrahám Attila játékvezetőnek nem volt más dolga, elrendelte a halasztást, mert "…látható, Újpesten gyakorlatilag semmit sem tettek azért, hogy péntek este mérkőzés legyen. (…) Ha a mészcsíkot szénporral helyettesítették volna, lehetett volna játszani, amíg ugyanis a pályán toporogtam, a lábam nyomán jól látható volt a hóréteg alatt a fű. Érezni, hogy a talaj nem puha, így tehát nyugodtan meg lehetett volna rendezni az összecsapást."A pótlásra december 8-án került sor: Újpest–Vasas 4–1. A meggyógyult Kovács egyszer, az eltiltását idő közben letöltő Tóth kétszer volt eredményes, és persze játszott Tamási is…
Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
31 perce

Superliga: Petrolul–Csíkszereda

Minden más foci
36 perce

Tempó volt, fantázia nem – ikszelt Udinében a Como

Olasz labdarúgás
2 órája

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
2 órája

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
2 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
3 órája

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
3 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
3 órája
Ezek is érdekelhetik