Amikor a szurkolók is pályára léptek

2004.02.27. 21:13
Címkék
"Szurkolók a pályára!"  érkezett a felszólítás a Népstadion hangszóróiból.Mivel fentebb Népstadiont, és nem Puskás Ferenc-stadiont írtunk, nyilvánvaló, hogy ez nem mostanság történt  hanem négy évtizede, 1964. március 15-én, egy vasárnapi bajnoki alkalmával. A Ferencváros a Komlót fogadta, s bár a kezdés délután fél háromra volt kiírva, a labda csak 15 perces késéssel indult útjára.
Nem sokkal kettő után tudniillik a lelátón helyet foglalók (illetve: noha a hatalmas arénában válogathattak volna az ülőhelyek között, mégis álltak) azt hallották: "Szurkolók a pályára!"Előző nap még úgy tetszett, az első tavaszi forduló rendezvényeire kilátogatóknak semmi más dolguk nem lesz, mint hogy végre újra élvezzék a futballt. Aztán derűre ború: szombaton még csak eső esett, ám vasárnap reggelre már hótakaró borította a létesítmény zöld füvét. Az akkori beszámolók szerint "…a hideg és a locspocs sok szurkolót otthon tartott", ennek ellenére tízezren mégis beálltak a jegypénztárba (manapság legfeljebb hébe-hóba, napsütötte időben jönnek össze ennyien…).Hogy ne váltsák vissza a belépőket, a drukkereknek szó szerint taposniuk kellett. A felszólítást követően ugyanis ahányan voltak, annyian a gyepre tódultak, hogy – csizmában, makkos vagy éppen a vasárnapi, ünnepi cipőben – végigmasírozzanak a pályán. Negyedórán át jártak fel és alá, mígnem Soós sporttárs, a meccs játékvezetője azt nem mondta: "Köszönöm, uraim, ez a talaj már focira alkalmas."A tudósítás szerint a bírónak több téves döntése is akadt, ám a házigazdák aligha bánták, hogy engedélyt adott a játékra: Albert Flórián duplájával 2–0-ra nyertek. A zöld-fehér csapat mellett "hóban-rosszban" kitartó drukkerek persze nem csupán a sikerre emlékezhetnek jó szívvel, hanem arra is, hogy azon a (vasár)napon, kedvenceikhez hasonlóan, ők is pályára léptek…
Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
34 perce

Superliga: Petrolul–Csíkszereda

Minden más foci
39 perce

Tempó volt, fantázia nem – ikszelt Udinében a Como

Olasz labdarúgás
2 órája

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
2 órája

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
2 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
3 órája

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
3 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
3 órája
Ezek is érdekelhetik