BBC-beszámoló Tököli góljairól

Vágólapra másolva!
2004.01.22. 21:42
Címkék
Harry Redknapp távollétében a Portsmouth legismertebb labdarúgója, Teddy Sheringham nyilatkozott először a Ferencváros támadójáról: "Az edzésen egy csapatban futballoztam Tököli Attilával, aki többször is betalált a kapuba. Látszik rajta, gólveszélyes, gyorsan feltalálja magát, ha helyzetbe kerül. Jó játékosnak tartom."
Megszólalt Jim Smith másodedző is: "Nem mondom, hogy leigazoljuk Tökölit, ám az kétségtelen, használható játékos. Hogy ajánlatot teszünk-e érte, az majd csak azután derül ki, hogy Harry Redknapp is látta játszani. Mivel a nyáron lejár a szerződése, most jutányos áron megvásárolható…"A BBC internetes kiadása ugyancsak foglalkozik Tököli Attilával, akiről azt írja, a magyar válogatott meggyőzően teljesített első portsmouthi edzésén, így reménykedhet, álma teljesül, és Angliába igazol. A cikk beszámol arról, hogy a 27 esztendős csatár – akinek szerződése a nyáron lejár a Ferencvárosnál – több gólt is szerzett a tréningezés során. A BBC megemlíti még, hogy a csatár az elmúlt bajnokságban a nagy múltú Ferencváros legeredményesebb játékosa lett, miután a zöld-fehérekhez igazolt a Dunaferrtől, s hogy az év elején a holland Feyenoord is bejelentkezett érte. A BBC szerint a dél-angliai együttes csatárgondjait Tököli Attila megoldhatná.
Legfrissebb hírek

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
4 perce

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
6 perce

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
50 perce

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
52 perce

Ökölvívás: eredményes évet zár a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
1 órája

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik