A telefonnál: Piroska Attila

D. L.D. L.
2004.01.12. 21:21
Címkék
A közelmúltban beszámoltunk arról, hogy a DVTK 1910-Borsodi Sör vezetői szeretnének olyan embert találni az újonnan létrehozandó technikai igazgatói posztra, akinek megfelelő helyismeret mellett jó szakmai kapcsolatai is vannak.
Ezért megkeresték Balázs Andrást, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségi tagját, a borsodi szövetség elnökét. Nos, csalódniuk kellett, mert Balázs András nemet mondott a felkérésre.Játékosfronton is vannak még függőben lévő ügyek. Piroska Attila például még egyetlen edzésen sem vett részt, telefonon azonban konzultált Ôze Tibor szakmai igazgatóval, akinek azt mondta, hogy egy külföldi klub szívesen szerződtetné. "Piroskának érvényes szerződése van a DVTK-val, de ha sikerül megegyeznünk a számunkra még ismeretlen kérővel, akkor nem zárkózunk el attól, hogy a labdarúgó másutt folytassa pályafutását" – mondta Ôze Tibor. Hasonló, ám mégis más Kovacsics Károly helyzete. A diósgyőriek házi gólkirálya a felkészülés első hetén szintén nem látogatta a foglalkozásokat, ám Ôze Tibor szerint folyamatosan tárgyalnak a támadó menedzserével. Valószínűleg távozik a piros-fehérek egyik kapusa, Bolla Attila, aki állásajánlatot kapott a civil szférából.
Legfrissebb hírek

A svájci szurkolók közösen vonulnak a Katar elleni meccsre – Fotó

Foci vb 2026
1 perce

Női kézilabda BL: jövőre megváltozik a lebonyolítás

Kézilabda
14 perce

A San Franciscó-i stadion készen áll az esti mérkőzésre

Foci vb 2026
36 perce

„A futballt túszul ejtették” – Jürgen Klopp ismét kritizálta a világbajnokságot

Foci vb 2026
40 perce

Gyulay Zsolt: Közép-Európa sporttörténelmi lehetőség előtt áll

Egyéb egyéni
1 órája

Mecsek-rali: Vincze Ferenc nyerte meg a Pécs környéki viadalt

Egyéb autó-motor
1 órája

Letartóztattak két német állampolgárságú bosnyák szurkolót Torontóban

Foci vb 2026
1 órája

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett az első spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik