Afrika az új úti cél

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.12.12. 22:47
Címkék
Mióta szeptember elején távozott Győrből, nagy a csönd Varga Zoltán körül. Az 58 éves szakember, aki szakmai igazgatóként és vezetőedzőként dolgozott az ETO FC-nél, a Bodajkon elvesztett Magyar Kupa-csata után köszönt le. Győri működése nem volt különösebben sikeres, mert noha két periódust is eltöltött a zöld-fehérek kispadján, csapata az összesen 31 mérkőzésből mindössze hármat tudott megnyerni.
"Jelen pillanatban szakmai nulla vagyok, ezt pontosan tudom. Ez a két győri kudarc teljesen lenullázott. Azonban imádom a futballt, és ha valahol bíznak bennem, hát elfogadom a lehetőséget” – nyilatkozta lapunknak az olimpiai bajnok labdarúgóból lett tréner a lemondását követően. Nos, a jelek szerint az egykori remek jobbösszekötő hamarosan újra munkába állhat, igaz, ehhez a világ egy másik részébe kell utaznia. Nigériából érkezett ugyanis a hír, miszerint elképzelhető, hogy tavasszal magyar származású edzője lesz az ottani első osztályban szerepelő Vandel Insurance FC-nek. A kiszemelt Varga Zoltán, akit Németh Imre, a Győri ETO FC külföldi ügyekkel foglalkozó menedzsere ajánlott a nigériaiaknak. Vargáról Afrikában is tudják, hogy játékosként jeles karriert futott be, és mellette szólhat még, hogy anyanyelvén kívül kiválóan beszél németül és angolul is.Megkerestük Németh Imrét, aki elmondta, novemberben küldött egy önéletrajzzal kiegészített ajánlást Vargáról, és a héten megérkezett a pozitív válasz. Hozzátette, januárban jönnének tárgyalni a kinti klub képviselői, addig kell elintézni számukra a vízumot.
Legfrissebb hírek

Az öt legjobb, aki nem nyert vb-t – Kocsis Sándor is szerepel a listán!

Foci vb 2026
9 perce

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
23 perce

Pődör Zoltán: Helyi értékekre épülő, szerethető és fenntartható csapatot raktunk össze

Kézilabda
48 perce

Videón a világbajnokság egyik legérzelmesebb pillanata

Foci vb 2026
1 órája

Édesapját gyászolja a kongóiak kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
1 órája

Visszavonult az ecuadori válogatott gólrekordere

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: Balogun elit társasághoz csatlakozott, Pochettino amerikai történelmet írt

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik