Miskolcon pénzt is hozott a Mikulás a labdarúgóknak

D. L.D. L.
Vágólapra másolva!
2003.12.10. 20:18
Címkék
A DVTK 1910-Borsodi Sör irányítói jobban nem is időzíthettek volna& Lapunkban többször is írtunk arról, hogy a gazdasági társaság tartozik az NB I B-ben szereplő csapat játékosainak, s ez bizony meglehetősen nyomott hangulatot teremtett a klubnál. Többek szerint éppen ez a bizonytalanság idézett elő néhány váratlan pontvesztést, kudarcot jelentő vereséget (elegendő, ha csak a villanyvilágítás avatására, a Kecskemét elleni hazai fiaskóra utalunk, illetve az ezt követő tatabányai kiruccanást említjük...).
Nos, a jelek szerint Diósgyőrött jelentős fordulat történt, amelyről Guti Miklós ügyvezető igazgató adott tájékoztatást."Minden tartozásunkat rendeztük az elmúlt napokban, beleértve az elmaradt fizetéseket, illetve prémiumokat” – mondta a DVTK Kft. első embere, hozzáfűzve, ezen a héten szeretnék lezárni Gergely Károly függőben lévő ügyét is. Ismert, a felek közös megegyezéssel bontottak szerződést, de a volt szakvezetőnek akad még – jogos – követelése. Guti Miklós szerint semmi akadálya nem lehet annak, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, márpedig ebben az esetben olyan helyzet állhat elő, amilyenre meglehetősen rég volt példa Diósgyőrött: a januári felkészülésnek minden érdekelt tiszta lappal vághat neki.A piros-fehérek ügyvezetője elmondta, az együttes pénteken edzett az idén utoljára, legközelebb január 6-án találkoznak egymással a futballisták, akkor kezdődik a téli alapozás. Mint mindegyik csapatnál, úgy a Diósgyőrnél is biztosra vehető, hogy a játékoskeretben lesz változás. Ám a nagy kérdés az: van-e már jelölt a megüresedett kispadra, és hogy ki tesz javaslatot az új játékosok szerződtetésére?… "Egyesek összeboronálták velünk Tornyi Barnabást, mások Leskó Zoltánt, sőt olyan ötletek is felvetődtek, hogy szakmai igazgatónk, Ôze Tibor ül a kispadra – reagált az edzőkérdésre Guti Miklós. – Az idő nem sürget bennünket, azt viszont a szurkolóink megnyugtatására kijelenthetem, hogy január hatodikán már az új szakvezető irányításával kezdi meg a csapat a felkészülést a tavaszi idényre.”
Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
40 perce

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
42 perce

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
1 órája

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
1 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
2 órája

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik