Hátország: Edzők jelentkezését várják

K. K.K. K.
2003.12.04. 20:14
Címkék
Különös formáját választották az NB I B-s bajnokság utolsó előtti helyén álló hévíziek, hogy új vezetőedzőt találjanak Pusztai László helyére.
Mint ismert: a szakember és az elöljárók közösen döntöttek úgy, jót tenne a csapatnak a váltás, ezért Pusztai László ezentúl más szerepkörben – nem edzőként, hanem szakmai irányítóként – dolgozik tovább az egyesületnél. A megüresedett edzői posztra pályázatot ír ki a vezetőség, s reményeik szerint sok, jelenleg munka nélkül álló tréner jelentkezik majd, hogy leüljön a Hévíz kispadjára. Természetesen vannak követelmények, amelyeknek meg kell felelniük a jelölteknek. Dézsi Attila, az egylet ügyvezető igazgatója elmondta, nem szeretnének zsákbamacskát venni, olyan mestert akarnak a gárda élére, aki már bizonyított a futballban."Közös megegyezéssel váltottuk le Pusztai Lászlót, régóta dolgozott már edzőként a klubnál, és bár még másfél évig szerződés kötötte hozzánk mint vezetőedzőt, jobbnak láttuk ha más területen tevékenykedik tovább – magyarázta Dézsi Attila. – Vannak feltételeink, amelyeknek kötelező eleget tennie a leendő edzőnek, így rendelkeznie kell legalább A-licences papírral, de jobban örülnénk, ha már a prolicenc is a birtokában lenne. Olyan vezetőedzőt akarunk idehozni, aki már bizonyított a labdarúgásban, nem hátrány, ha a fiatalabb generációt képviseli, mert nem titok, hosszú távra tervezünk.” A szezon kezdetekor egy teljesen új játékoskerettel vágott neki a Hévíz együttese a bajnokságnak, arról nem is beszélve, hogy anyagi problémákkal is küzdött a klub. Ezért hitelt vett fel a klubvezetés, amelyre a város önkormányzata vállalt kezességet. Most úgy tûnik, ezek a gondok is rendeződnek, hiszen Pusztai László révén külföldi befektető lépett kapcsolatba az egyesülettel, és a "jótevő” arra is kész, hogy külföldről igazoljon futballistákat. A szakmai irányító tehát kapva kapott a lehetőségen, és Brazíliába utazott, ahonnan – mint már megírtuk – megpróbál fiatal tehetségekkel hazatérni.
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
4 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
7 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
7 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
7 órája