NB I B: BKV Előre–Dabas FC 2–0

UGRÓCZKY KÁROLYUGRÓCZKY KÁROLY
2003.11.30. 20:41
Címkék
SÁRGA LAP
Filó (gáncsolta Törököt) a 15., Zabundu (buktatta Földvárit) a 30., Kovács és Földvári (mindkettő reklamálásért) a 43. percben

SZÖGLETARÁNY: 6:2 (5:0)
8. perc: Kovács Attila nagyszerű labdát adott a balösszekötő helyén előretörő Török Sándornak, a csatár pedig 12 méterről a kapu bal felső sarkába rúgta a labdát. 1–0
57. perc: Werle Tibor szabadrúgásból, 17 méterről a kapu jobb felső sarkába bombázta a labdát. 2–0

Mivel a tavaszt minden bizonnyal a felújított Sport utcai létesítményben kezdi a BKV Előre, a csapat szépen akart búcsúzni a Lehel utcai pályától. Ennek megfelelően nagy akarással kezdték a játékot, és a 8. percben egy parádés akció végén Török Sándor nagy gólt rúgott, és megszerezte csapatának a vezetést. A dabasi együttes a mezőnyben időnként tetszetősen, jól játszott, elsősorban a nagy kedvvel futballozó Boér Gábor révén veszélyeztetett a vendégcsapat. Egy alkalommal Szentpéteri Viktor kapus bravúrral mentette meg a góltól a hazaiakat. A félidő végéig már nem változott az eredmény, talán ezért is történt, hogy a szünetben Horváth Pál szakmai igazgató kettős cserével próbálta frissíteni csapatát: Csillag Krisztián helyett Farkas Krisztiánt, Dunai András helyett pedig Bimbó Antalt küldte a pályára. Lendületesebbek lettek a vendégek, de az 57. percben Werle Tibor szenzációs szabadrúgásgólja tulajdonképpen eldöntötte a három pont sorsát. A találkozóból még több, mint 30 perc volt hátra, de helyzeteknél többre egyik csapat teljesítményéből sem futotta. Az idényt záró mérőkésen összességében a látottak alapján a hazai csapat győzelme teljesen megérdemelt.

Mestermérleg
Dajka László:
– Végig fölényben futballoztunk, és így megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.
Horváth Pál: – Tompák voltunk, ráadásul góllövők nélkül ezt a játékot nem lehet játszani.
Legfrissebb hírek

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA FINAL FOUR NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
8 perce

„Még jó ideig itt leszek, úgyhogy szokjatok hozzá!” – Hamilton nem gondol a visszavonulásra

F1
21 perce

Bamidele Yusuf: A következő idényben még jobb akarok lenni

Labdarúgó NB I
27 perce

Gyász: 41 évesen elhunyt a NASCAR legendája, Kyle Busch

Egyéb egyéni
33 perce

Kijelölték az egyéni teke-vb-re utazó tizenkét fős magyar keretet

Egyéb egyéni
34 perce

Julian Jenner: Kovács Bendegúzban minden megvan, hogy a magyar válogatott első számú csatára legyen

Légiósok
42 perce

Gyémánt Liga: Molnár Attila is indul Hsziamenben

Atlétika
1 órája

Csúcsot döntve juthat az élvonalba a lendvai csapat

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik