Tizenegyesek: Kemény pszichológiai teszt

Vágólapra másolva!
2003.10.16. 22:14
Címkék
A lapunkban rendszeresen publikáló Kardos József a nyolcvanas években az Újpesti Dózsa játékosaként számtalan büntetőt rúgott, és csak kétszer hibázott. Az egykori 33-szoros válogatott hátvéd tehát pontosan tudja, mi lehet a magyarázata annak, hogy profi játékosok nem mernek odaállni a büntetőpontra letett labda mögé, vagy ha megteszik, akkor miért hibázik ötből három&
"Olyan kiélezett helyzetben, mint amilyen Koppenhágában is volt, óriási lelkierő kell ahhoz, hogy valaki büntetőrúgásra vállalkozzon. Így természetesen nem ítélem el a zöld-fehér futballistákat, akik nem jelentkeztek. Ez ugyanis nem rúgótechnika kérdése. A tizenegyespárbaj tulajdonképpen kemény és kegyetlen pszichológiai teszt, amiben nem lehet megdicsőülni, hiszen, ha a hálóba kerül a labda, az természetes, ha nem, akkor lehet magyarázkodni. Amikor nekifut a játékos a labdának, óriási lelki teher nyomasztja. Be kell rúgnia a labdát a kapuba! Márpedig ez nem mindig sikerül, és nemegyszer akkor marad ki a tizenegyes, amikor a legnagyobb szükség lenne a gólra. Mint szerdán a koppenhágai stadionban is… Általában azok a labdarúgók vállalják el a rúgást, akiknek az adott mérkőzésen jól megy a játék. De ez sem biztos recept a sikerre. Szerencse is kell, azonban az aranyszabály, amikor az ember nekifut a lövésnek, ne változtasson a szándékán. A dánok ebben az összevetésben most jobbak voltak, azonban az is fontos, hogy a Ferencváros jól játszott, kapusa, Szűcs Lajos pedig klasszis teljesítményt nyújtott. A büntetőpárbaj emígyen totálisan igazságtalan, hiszen a Fradi megérdemelte volna a továbbjutást.”
Legfrissebb hírek

A Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
37 perce

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
41 perce

Csipes Ferenc nem kért lakást, nem is kapott

Népsport
53 perce

A Fluminense kapusa beállította Peter Shilton legendás rekordját

Minden más foci
1 órája

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
1 órája

Cincinnatiben is Sinner–Alcaraz döntőt rendeznek

Tenisz
1 órája

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2 órája

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik