Tévé: talán legközelebb?

Vágólapra másolva!
2003.10.16. 23:08
Címkék
Hogy szalonképes volt-e a mondat? Nem. Csak hát a DVSC-MegaForce szurkolói által a lefújás után jó egy percig skandált rigmus igazságtartalmához nem fér kétség. A fanatikusok mentségére szóljon, nekik nincs más választásuk, ha azt akarják, hogy az illetékesek meghallják véleményüket, belekiabálnak az éjszakába – úgy, ahogy azt szerda este is tették. A versike lényege tömören (és finomítva): a debreceni drukkerek nem szeretik a Magyar Televízió döntéshozóit… Kár volt, sőt hiba, hogy nem került képernyőre a Loki UEFA-csatája, hiszen ezzel nem csupán jó néhány száz, belépő nélkül maradt szurkoló fosztatott meg egy siker látványától, hanem a magyar labdarúgás mellett még mindig kitartók is szegényebbek lettek egy élménnyel. Az előzetes várakozások alapján kellemes kilencven percnek ígérkezett az Oláh Gábor utcai előadás, és akik végül megtekinthették az összecsapást, azok vélhetően most egyöntetűen állítanák: nem is kellett csalódniuk. Nem volt közvetítés, ez volt az est negatívuma magyar szempontból. És egy kérdés – ehhez kapcsolódóan –, ami az egyik debreceni futballista száját hagyta el: "Ha csak mi jutnánk tovább a magyar együttesek közül, akkor végre közvetítené a meccsünket a tévé?”
Legfrissebb hírek

A Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
33 perce

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
37 perce

Csipes Ferenc nem kért lakást, nem is kapott

Népsport
50 perce

A Fluminense kapusa beállította Peter Shilton legendás rekordját

Minden más foci
1 órája

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
1 órája

Cincinnatiben is Sinner–Alcaraz döntőt rendeznek

Tenisz
1 órája

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2 órája

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik