Kupatörténelem: Elátkozott párbajaink

Vágólapra másolva!
2003.10.16. 22:15
Címkék
Több nemzetközi kupaszereplés alkalmával kellett tizenegyespárbajt vívnia magyar csapatnak a továbbjutásért. Az elmúlt tíz évben ötször döntötték el a büntetők, hogy az együttesünk folytathatta-e a sorozatot.
Az öt alkalomból csak kétszer sikerült a magyar csapatnak kiharcolni a továbbjutást. Az 1994–95-ös KEK-sorozatban a Ferencváros a CSZKA Moszkvát búcsúztatta tizenegyesekkel, és az 1997–98-as UEFA-kupa-selejtező mérkőzésen a Helsingborg ellen ugyancsak a zöld-fehérek örülhettek a szétlövés után. Az 1996–97-es idényben, a BVSC hagyta el vesztesen a pályát a hosszabbítást követő pontrúgások után a walesi Barry Town ellen, míg 2001–02-ben a Hajduk Split bizonyult jobbnak a Ferencvárosnál a BL-előselejtezőjén. A Köbenhavn– Ferencváros UEFA-kupa első forduló második mérkőzésén, a FTC játékosai öt tizenegyesből csak kettőt értékesítettek, így ismét a magyar együttes maradt alul. Ami említést érdemel: a zöld-fehéreknél most alig volt jelentkező a tizenegyesrúgásra. Holott – a budapesti találkozó eredményének tudatában – ez volt az a meccs, amikor a játékosoknak erre a párbajra is fel kellett készíteniük a lelküket.
Legfrissebb hírek

A Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
34 perce

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
39 perce

Csipes Ferenc nem kért lakást, nem is kapott

Népsport
51 perce

A Fluminense kapusa beállította Peter Shilton legendás rekordját

Minden más foci
1 órája

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
1 órája

Cincinnatiben is Sinner–Alcaraz döntőt rendeznek

Tenisz
1 órája

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2 órája

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik