Szolnok: A hazai pálya hátránya

Nos, a jelek szerint nehéz idényre van kilátás Szolnokon, hiszen a MÁV Neusiedler gárdája csupán a 15. helyen tanyázik.
Ami azonban még ennél is jobban elszomorítja a Tisza-parti szurkolókat, az az, hogy az évad során még egyetlen egyszer sem lehettek szemtanúi csapatuk hazai pontszerzésének: az ősz folyamán eddig négy alkalommal lépett pályára a Véső utcai stadionban a kék-sárga legénység, ám mindannyiszor kudarcot vallott. Hiába a két idegenbeli győzelem (Tatabányán és Dabason nyert a gárda), az csak szépségtapasznak számít a vendéglátóként elszenvedett vereségekre. Holott még a sorsolásra sem panaszkodhattak a szolnokiak, hiszen eddig "három és fél” újoncot fogadtak odahaza. Az a Vác és Szeged, mely csak a nyári visszalépések miatt kerülhetett egy osztállyal fejjebb, ugyanúgy győzni tudott az alföldi városban, mint az NB II-es bajnok, Bodajk, illetve a Nyíregyházi Kertvárosból és a Spartacusból összegyúrt szabolcsi gárda.
Ilyen gyatra szereplés láttán – jó magyar szokás szerint – szurkolói körökben azonnal megindul a találgatás, vajon meddig él a bizalom a szakvezető, Tóth Dénes iránt. Nyilván az edző is követett el hibákat, ám szembetűnő párhuzam vonható az elmúlt esztendők szolnoki történései láttán. Majd három éve érkezett az első ügyeletes "megmentő” Szolnokra. A klub egykori válogatott labdarúgója, Csábi József 2001 januárjában fogadta el anyaegyesülete invitálását, és tavasszal valósággal csodát tett játékosaival: zsinórban nyerte a mérkőzéseket. Ôsszel aztán már rá sem lehetett ismerni a korábban szárnyaló gárdára, vereség vereséget követett, és az ifjú trénernek hamarjában megköszönték a munkát a Tiszaligetben. Tőle Vágó Attila vette át a marsallbotot, s ha csupán a 12. fordulótól számolták volna a pontokat, a Szolnoki MÁV gárdája nyeri a 2001/2002-es bajnokságot. Ilyen szereplés láttán nincs olyan klubvezető, aki ne kínált volna azonnal szerződéshosszabbítást a trénernek. Igen, ám, de megint jött a fránya ősz, a csapat zsinórban kapta a pofonokat, így csak idő kérdése volt, mikor állítják fel a klub vezetői az edzőt a kispadról. A november végi utolsó két fordulóban, majd 2003 tavaszán aztán már Tóth Dénes irányította az együttest – méghozzá sikeresen.
A nyári felkészülési találkozókon semmi előjele nem volt annak, hogy szokásának megfelelően újabb kanosszajárásba kezd az esztendő második felében a csapat. Sőt, amikor a bajnoki nyitányon idegenből is sikerült elhozni a három pontot, már-már fellélegeztek a szurkolók: most aztán eljött a mi időnk. Aztán egy héttel a sikeres tatabányai rajt után a Szolnok vereséget szenvedett Magyar Kupa-mérkőzésen az NB III-as Tuzsér otthonában, s innen már nem volt megállás, egyik pofon jött a másik után.
Tény, a Tisza-parton rendkívül szűkös a keret – a két kapussal együtt összesen 18 labdarúgó áll az edző rendelkezésére –, és mint mindenhol, a nyáron itt is meg kellett húzni a nadrágszíjat, ám ez sem lehet mentség a kiábrándító teljesítményre. A meghatározónak tartott játékosok meg sem közelítik valós tudásukat, ráadásul a kívülálló számára a lelátóról úgy tűnik, különösebben nem szaggatják az istrángot a fiatalok, pedig tehetségesek ugyan, de egyelőre képtelenek kimozdítani a gárda kátyúba rekedt szekerét.
A klub első számú vezetője, Ferencz Gábor hetek óta külföldön tartózkodik, és csak hét végén tér haza, azaz a vasárnapi REAC-meccsen a fővárosban még biztosan Tóth Dénes dirigálja a gárdát. Hogy azt követően lesz-e változás az edző személyét illetően, illetve elküldenek-e játékost az együttestől, csak találgatni lehet. Bár aki egy kicsit is ismeri a magyar labdarúgást, már sejti a választ…