NB I B: Igazságos pontosztozkodás

2003.10.01. 20:48
Címkék
SÁRGA LAP
Müller (feltartotta Bindert) a 14., Piroska (felvágta Lakatost) a 17., Ambrusz (felvágta Tejnórát) a 37., Horváth T. (elsodorta Turóczit) a 70. percben
SZÖGLETARÁNY. 7:4 (4:0)

18. perc: A vendégek a balösszekötő helyén szabadrúgáshoz jutottak. Márton 15 méterről magasan ívelt, Nagy Zoltán alaposan elszámította magát, és csak döbbenten konstatálta, ahogy a labda a háta mögött a bal felső sarokban landolt. 0–1
54. perc: Kovacsics nyolc méterről, jobbal, a bal alsó sarokba lőtt. 1–1
Nagy rendőri biztosítás mellett került sor az északkeleti rangadóra, ami érthető, hiszen a két tábor nem eszik egymás tenyeréből. A másik fél pocskondiázása már jóval a kezdés előtt megindult – a stílusra "természetesen” nem illett az irodalmi jelző, de szerencsére ezúttal ennél több nem történt. A diósgyőriek igencsak belekezdtek, azonnal magukhoz ragadták az irányítást, a vendégek a 10. percben veszélyeztettek először. Nem sokkal később viszont már vezettek, igaz, ehhez jelentős segítséget is kaptak Nagy Zoltántól… A második félidőben gyorsan egalizált a DVTK. Heves küzdelem bontakozott ki, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A vendégek egy tizenegyest kértek számon Kiss Bélán, aki a 65. percben nagyvonalúan továbbot intett, pedig Laskai Attila nem önszántából került a földre a diósgyőri 16-oson belül. A látottak alapján igazságos döntetlen született.

Mestermérleg
Gergely Károly:
– A játék képe alapján reális az eredmény.
Herédi Attila: – Azt megvalósítottuk, amit elképzeltünk, ám a végjátékunk pontosabb is lehetett volna.
Legfrissebb hírek

Tempó volt, fantázia nem – ikszelt Udinében a Como

Olasz labdarúgás
15 perce

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
27 perce

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
44 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
55 perce

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
1 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
1 órája

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
1 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlai, Kerkez és Varga is nemzetközi kupanegyeddöntőn játszhat

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik