Szedjen az elnök Cavintont!

Döme már évek óta edzőként dolgozik, ám a kívülállóknak úgy tetszhet, a szakvezető munkája során falakba ütközik, amit a maga módján próbál meg ledönteni, ha úgy látja, van értelme. Legutóbb Szombathelyen nem látta így, és ha bár a Lombard FC Haladásnál trénerként eredményt produkált (élvonalba vezette a csapatot), mégis egyik pillanatról a másikra otthagyta a klubot. Azt ma sem tudni pontosan, hogy miért, mert Détári – mint akkor is mondta, és most is mondja – nem akar sárdobálásba kezdeni. Más kérdés, hogy az ügy így is port vert fel, de nem a volt világválogatott elszólásai miatt… A hét végén érkezett a hír, miszerint Szombathelyen lezárták az ügyet, kinevezték vezetőedzőnek Gujdár Sándort, míg előzőleg arról cikkeztünk: Détárit az Eintracht Frankfurt várja szakmai tanácsadónak, azaz Döme körül forrt a levegő – és most már minden bizonnyal forró is marad, merthogy a saját ügyéről, valamint ezzel párhuzamosan a magyar futball és közélet állapotáról, illetve annak néhány szereplőjéről igencsak kritikus véleménye van. Ezért jelezzük: itt sértődés lesz, de az elmondottak kapcsán a további véleményeknek természetesen szintúgy helyt adunk.
– A múlt héten beszéltünk utoljára, amikor megerősítette lapunk hírét, miszerint Frankfurtból állásajánlatot kapott, és azóta talán csak a lakásszépítéssel foglalkozó szaklapok nem cáfolták meg ezt az információt. Most akkor mi az igazság: keresték Németországból, vagy sem?
– Én már semmin sem csodálkozom, ami Magyarországon történik – mondta Détári Lajos. – Meglehetősen sajátságos viszonyok uralkodnak ebben az országban, és ez alól a sport, a futball sem kivétel. Ideértem, hogy nálunk különleges szempontok alapján kaphatnak munkát a futballedzők, és jómagam három olyan csapatról tudok, ahová egyértelműen az edzőképzésért felelős Mezey György közbenjárására szerződtettek trénert…
– Nos, ez a megfogalmazása kemény, hiszen Mezey György nevét úgy említette, mint aki dönthet edzősorsokról. Nem tart attól, hogy a szókimondásáért partvonalon kívülre kerül? Aligha hiheti bárki, hogy éppenséggel az önnel korábban együtt dolgozó szövetségi kapitány ne támogatná abbéli szándékát, hogy sikeres edző lehessen?
– Nézze, nem tartok én senkitől és semmitől, arról van szó, hogy járom a magam útját, jóllehet, tisztában vagyok azzal, akadnak néhányan, akik megpróbálnak keresztbe tenni nekem. Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy kapok munkát itthon, mint ahogyan továbbra is tartom, leszek nem csupán sikeres edző, hanem szövetségi kapitány is. Egy edzőt mindig az eredményei minősítenek, a többi csak mellébeszélés. Márpedig a munka, amit elvégeztem eddig, önmagáért beszél. Viszont azt sem titkolom, hogy Magyarországon legalább húsz éve vezetői válság van, és ebben benne vannak a trénerek, a klubvezetők, és igenis azok az úgymond hatalmi pozícióban lévő emberek, akik a háttérből irányíthatnak. Ez van, így nálunk még az is belefér, hogy csak bizonyos emberek dönthessenek fontos szakmai kérdésekben. Németországban, és más, normális futballkultúrájú országokban azonban egészen másként zajlanak az események… És akkor itt vissza is térek az első kérdésére, hiszen annak a lényegét még nem mondtam el: Frankfurtból valóban megkerestek, itt van nálam bizonyítékként a fax, ezt megmutatom bárkinek. Ebben a bizonyos üzenetben a frankfurtiak feketén-fehéren leírták azt, hogy számítanak a munkámra, és türelmet kérnek tőlem. Ha valaki kételkedik ebben, keressen meg bátran, megmutatom a levelet.

Mindig belerúgnak a fociba

– Talán nem is a levél a lényeges, hanem az, hogy volt újságíró, aki nem volt rest és egyenesen Frankfurtba telefonált információért, ahonnan pedig egyértelműen olyan válasz érkezett, hogy szóba sem került Détári Lajos alkalmazása. Erre mit mond?
– Erre azt mondom, hogy olyan embereket kérdeztek meg, akiknek semmi közük a fontos döntésekhez. Nem akarok senkit megbántani, de ha, teszem azt, valaki a Ferencvárosnál képbe kerül, akkor, mondjuk, a klub egyik régi elismert játékosát kérdezik meg, akinek már nincs beleszólása a döntésekbe? Frankfurtban megkérdezték Sztáni Istvánt, akinek nincs rálátása arra, hogy a klub vezetői akarnak-e engem vagy nem. No, persze, olvasom a lapokat én is, és egy másik újság az Eintracht sajtóosztályán is megszólaltatott valakit, aki ugyancsak cáfolta a velem kapcsolatos hírt. Kérdezem én: honnan tudhatná egy sajtós, hogy egy bizonyos ügyben megkeresték-e Détári Lajost? Nem győzöm hangsúlyozni, hogy Nyugaton mennyire másként történik minden. Nekem van menedzserem Németországban, Görögországban és még több országban. Ezek az emberek pontosan tudják, melyik klubnál érdemes próbálkozniuk és engem menedzselniük. Tiszta sor ez, legutóbb Ausztriában kerültem képbe a Grazer AK csapatánál, többször is kint jártam, megnéztem őket, és végül az egykori osztrák válogatott Walter Schachnert nevezték ki. Van, amikor öt jelölt közül választanak, és ebben benne van az is, hogy nem én leszek a befutó. A Frankfurtnál egyértelműen számítanak rám, ám ettől függetlenül előfordulhat, hogy nem ott kapok munkát.
– Ha már így belelendültünk, a futballisták teljesítményéről sem mondhatunk túl sok pozitívumot. Azok a megmaradt szurkolók, akik hétről hétre magyar bajnoki meccseket néznek a lelátókról, legtöbbször szentségelve mennek haza, mondván: "Pucolt ló legyek, ha még egyszer futballmeccsre megyek…”
– Pontosan tudom, mennyit ér a mai magyar mezőny. Látom és érzékelem, hogy kik a jó futballisták, és kik azok, akikkel csak többen vagyunk. Ennek ellenére azt mondom, elsősorban a közeggel van baj, azzal a közeggel, amely körülveszi a labdarúgást. Egyre inkább divat ócsárolni, gúnyolni a futballunkat, és olyan emberek teszik ezt, akiknek semmi közük a sportághoz. Nem szeretnék személyeskedni, de nagyon a bögyömben van néhány művész, színész, műsorvezető, akik tíz-, húszezer forintért hakniznak, elvállalnak mindent, és megállás nélkül szapulják a sportágat. Gondolok itt például Verebes Istvánra, aki a műsoraiban és néhány újságban előszeretettel rúg bele a futballba, azonban a kritikáira azt tudom felelni, hogy én szuszogás nélkül is kicsaltam hétezer nézőt rendszeresen a szombathelyi stadionba, ő pedig színházi emberként irigykedhet ezért a számért, hiszen a darabjait messze nem nézik ennyien… A labdarúgás is a szórakoztatóipar része, és azok, akik gúnyolódnak, nyugodtan vessék össze a nézőszámot, ugyanis kiderülhet, hogy a lesajnált, leírt, meggyengült magyar foci is több nézőt vonz, mint a nagy dérrel-durral beharangozott színdarabok.
– Azt gondolom, most már túl messzire ment. Nem tisztünk megvédeni Verebes Istvánt, s azt sem tudjuk, esetenként mennyi a gázsija, de tudomásul kell venni, hogy más értéke a kultúránknak a színház, és más a magyar futball…
– Nem hiszem, hogy ne mondhatnám el erről a véleményemet…
– Elmondhatja, de azt hangsúlyozom: ebben a témakörben, ilyen összevetésben nincs igaza, hiszen egy stadionban sokkal többen férnek el, mint egy színházban.
– Akkor sem szólnak másról az újságok, és a különböző sportműsorok, mint arról, hogy mennyit keresnek a futballisták, milyen falábúak, milyen tehetségtelenek. Hozzáteszem, tisztában vagyok a színvonallal, de… Az felháborít, hogy a Szieben László igazgatta liga honnan veszi a bátorságot ahhoz, hogy nyilvánosságra hozza a magyar labdarúgók átlagkeresetét, pontosabban azt az adatot, amiből kiszámíthatóak a keresetek, ami ráadásul indulatokat kelt, és ilyen formában nem is igaz. Amikor megjelent az összeg, a 767 ezer forintos átlagkereset, akkor a játékosok tőlem is kérdezgették, áruljam el, hol keresnek ennyit, hiszen ennek a pénznek a felét sem kapják kézhez Szombathelyen…

Csatázzanak csak az ügyvédek

– Hogy annyit kapnának kézhez, arról szó sem volt… Egyébként attól, hogy Szombathelyen nem így fizetnek, az átlag még lehet annyi, amennyi. A pénz és a futball elválaszthatatlan, senki nem foglalkozna a keresetekkel, ha minőségi futballt kapna érte cserébe, és speciel akkor sem lenne téma ez, ha a kirúgott edzőket nem a forintokkal fenyegetnék. Apropó, önt kifizették Szombathelyen?
– Egy fillért sem kaptam a Lombardtól, bár lépten-nyomon azt hallom, hogy csak a számlatömbömmel kellene besétálnom, és máris megkapnám a jussomat. Sajnos, szó sincs ilyesmiről, már ügyvédi felszólítást is küldtem, hogy fizessenek. Bíró Péternek, a Lombard tulajdonosának Cavintont kellene szednie, mert gyaníthatóan elfelejtette, hogy papíron még én vagyok a Haladás edzője. Megdöbbenve olvastam az önök lapjában, hogy pénteken Szombathelyen bejelentették: lezártnak tekintik a Détári-ügyet, és immár Gujdár Sándor a vezetőedző. Kérdezem: hogyan lehetséges ez, amikor nekem még mindig tartoznak? Úgy tudom, a szabály azt mondja ki, addig nem ülhet le az új tréner a kispadra, amíg a korábbival nem rendeztek el mindent. Azt sem értem, hogy az edzőtestület miért nem emeli fel ilyenkor a szavát, ahogy más, úgy, magam is, mint gyakorló szakember megérdemelném, hogy kiálljanak mellettem.

Innen soha nem menekül el

– Sokan még most sem tudják, miért jött el Szombathelyről. Állítólag Bíró Péter beleszólt az összeállításba és ezt nehezményezte. Igaz ez?
– Továbbra sem akarok belemenni sárdobálásba. Maradjunk a tényeknél, mert az alapján úgy gondolom, a munkámmal nem lehetett gond, a csapat jól szerepelt, a közönség mellénk állt. Mégis váltásra került sor, és most már csak egyet akarok, hogy fizessenek ki. Egyébként nem fogadtam el a Lombardtól kézhez kapott határozatot, amivel fel akarják bontani a szerződésemet, már elküldtem a fellebbezést az ügyvédem útján a klubhoz és természetesen a ligához is.
– Az utóbbi hetek történései után lenne kedve dolgozni a magyar futballban? Nem gondol arra, hogy inkább külföldre menekül?
– Szó sincs erről! Miért menekülnék? Megvárom, hogyan döntenek Frankfurtban, aztán, ha ott valóban nem kellek, akkor jönnek majd az újabb lehetőségek. Azt pedig halkan jegyzem meg, hogy akkor, amikor eljöttem Szombathelyről, másnap tizenkét edző jelentkezett be a helyemre. Kicsi, de roppant érdekes ország ez…
– Soha nem jön el az a pillanat, amikor kiábrándul a magyar futballból?
– Soha. Nem hagyom magam, és tudom, előbb-utóbb olyan eredménnyel rukkolok ki, amire felfigyelnek majd. Nekem nem derogál akár alacsonyabb osztályú csapatnál is dolgozni. Csak hagyjanak békén, hadd járjam a saját utamat. Örülök, hogy Vietnamban is megfordulhattam, mert olyan taktikát gyakorolhattam azzal a csapattal, amit később itthon is kamatoztathattam, és Szombathelyen előfordult, hogy öt csatárral játszottunk… A lelkesedésem nem csökkent. Akkor sem, ha rengeteg gonddal küzd a sportág, ha az állam elfordult és magára hagyta a futballt, ami számomra egészen elképesztő. Nem stadionokat kellene építeni, hanem sok-sok füves pályát, ahol a gyerekek megtanulhatják a futballt. Edzeni és dolgozni persze így is lehet, hiszen ugyanolyan méretűek a pályák, mint Milánóban, csak a feltételeken kell javítani, mert a szülők előbb-utóbb megunják, hogy a gyerekük a salakpályán nyeli a port, és inkább elviszik vízilabdázni vagy teniszezni a fiúkat. Ezért is fontos, hogy a válogatott jó eredményt érjen el a lengyelek ellen. Kellenek a részsikerek, most mindennél jobban kellenek…