Nem szégyen a védekezés

2003.09.29. 20:20
Címkék
"Tipikus, a Balaton FC-re jellemző meccset játszott Csertői Aurél csapata, hiszen a siófokiak az elején rúgtak egy gólt, aztán a remekül megszervezett védekezéssel nem engedték az Újpestet a kapujuk közelébe.Gólgazdag mérkőzést játszott egymással a Győr és a Zalaegerszeg, de ez a négy hármas eredmény engem bizony meglepett. A jelek szerint Kiprich Józsi felrázta a győri csapatot, és valóban több van ebben a keretben…Ha csak a végeredményt nézzük, ez sima ferencvárosi diadal volt. Azt azonban nem hinném, hogy akármelyik csapatnak – és most nem kifejezetten a Fradira gondolok – szüksége lenne olyan ajándék tizenegyesre, mint amit Hajdó Attila játékvezető ítélt meg a hazaiak javára a második percben… Egészen botrányos volt. Bár nem az én tisztem ezt kijelenteni, de az, aki ilyen nagyot hibázik, hosszabb pihenőre kell küldeni.Bevallom, utólag örülök, hogy a Lombard–Sopron meccsre nem kellett tippelnem, én ugyanis hazai győzelmet vártam. A Haladásnak az ilyen derbiket a jövőben hoznia kell, és erre az sem lehet kifogás, hogy antifutballt játszik az ellenfél… Megjegyzem, a Sopronnak is megvan a saját játéka, s ez attól még korántsem antiftuball, hogy a szervezett védekezés a taktika alapja.Az MTK elleni döntetlen után már kimerem jelenteni, hogy Székesfehérvárott kezd beérni Csank János munkája. A Videoton mintha magára talált volna, és biztos, hogy velük hosszabb távon is számolni kell majd. Ami viszont Egervári Sándor együttesét illeti: nos, számomra már szerdán is csalódást jelentett a bajnok játéka. Ha címvédésre tör az MTK, az ilyen meccseken nem szabad pontokat elhullajtani, főleg úgy, hogy ők szereztek vezetést…Úgy vélem, a Debrecen szép lassan kilábal a hullámvölgyből, békéscsabai győzelme legalábbis erre utal. Az Előre otthonában igenis bravúrnak számít a három pont megszerzése.”
Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
7 perce

Superliga: Petrolul–Csíkszereda

Minden más foci
12 perce

Tempó volt, fantázia nem – ikszelt Udinében a Como

Olasz labdarúgás
2 órája

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
2 órája

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
2 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
2 órája

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
3 órája
Ezek is érdekelhetik