NB I B: FC Tatabánya–Dabas FC 0–0

2003.09.27. 23:19
Címkék
SÁRGA LAP
Galaschek (Horváth akasztásáért) a 25., Mogyorósi és Zabundu (kakaskodásért), mindkettő a 81., Csillag (Máté buktatásáért) a 89. percben

SZÖGLETARÁNY: 7:6 (2:4)
Hazai rohamokkal kezdődött a találkozó, az első egészséges lövésre azonban a 12. percig kellett várni. Ekkor Mogyorósi József vette észre, hogy a vendégek kapusa kint áll a kapuból, húsz méterről emelt, s labdája csak centikkel tévesztett célt. Az első félóra végére átvette az irányítást a vendégcsapat, s több veszélyes helyzetet alakított ki a Tatabánya kapuja előtt, a befejezéseknél azonban rendre hibáztak Galaschek Péterék. A második játékrészben a hazai csapat támadásaival folytatódott a küzdelem, ám a kék-fehérek a döntő szituációkban rendre hibáztak. Lukács Bálint előbb 16 méterről, majd két lépésről – ordító helyzetben – lőtt jóval a kapu mellé. A hajrában a hazaiak minden erejüket mozgósították, de nem tudták kiharcolni a győzelmet a mindvégig remekül védekező Dabas ellen.

Mestermérleg
Mészáros Ferenc:
– Jól játszottunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de még a száz százalékos ziccereket is kihagytuk. Aki nem tud gólt lőni, csak egy pontot szerez.
Horváth Pál: – Városomat, országomat egy góllövőért! Amíg ez nincs meg, csak ilyen eredményt fogunk elérni.
Legfrissebb hírek

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
1 perce

Vinícius Jr.: A megfelelő pillanatban folytatjuk majd a szerződéshosszabbítás folyamatát

Bajnokok Ligája
3 perce

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupán

Vízilabda
13 perce

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
1 órája

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
1 órája

Superliga: Petrolul–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
3 órája

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik