Dicséret a csatárnak és a parádézó kapusnak

2003.09.17. 22:24
Címkék
Amint azt a fradisták többsége remélte, Tököli Attila góllal tért vissza, és nem volt olyan labdarúgó a Ferencvárosnál, aki ne örült volna ennek. A lefújás után az öltözőben a góljáról kérdeztük a csatárt, valamint az FTC és a Nyíregyháza csapatkapitányát, Lipcsei Pétert és Szatke Zoltánt. Természetesen meghallgattuk a mérkőzés legjobbjának, Szűcs Lajos kapusnak a véleményét is, hiszen ő három tizenegyest hárított, és büntetőből gólt is szerzett.
Tököli Attila: "Semmi különlegeset nem terveztem erre a mérkőzésre. Úgy érzem, tettem a dolgom, és szerencsére jól sikerültek a megoldásaim. Sokat segített a csapat, köszönet érte. Hálával tartozom a közönségnek is, mert ugyan sokat nem láttam a nézőtérből, de azt hallottam, hogy ünnepeltek a gól után. Jó érzés volt újra játszani, és remélem, lesz még ilyen jó a folytatás is.”
Lipcsei Péter: "Nehéz napokon van túl Attila, de mi megpróbáltunk végig segíteni neki. Nem könnyű így visszatérni, ám mert jó labdarúgó, sikeres volt az újbóli bemutatkozás. Neki és természetesen a remekül védő kapusunknak, Szűcs Lajosnak köszönhetjük, hogy továbbjutottunk.”
Szatke Zoltán: "Többször játszottam már Tököli Attila ellen, így tudtam jól, nagyon oda kell rá figyelni. Ezúttal is bizonyította, hogy képes a »semmiből« gólt szerezni. A tudása nem kopott meg a kihagyás alatt.”
Szűcs Lajos: "Többen mondják, én voltam a meccs hőse, mert berúgtam egy tizenegyest, és mert hármat megfogtam. Nos, én mégis azt mondanám, sokkal fontosabb ennél, hogy Tököli Attila újra itt volt közöttünk, és újra gólt rúgott. A továbbjutás, a társam jó játéka miatt boldog lehetek, és örülök, hogy a sikerhez én is hozzátettem a magamét…”
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
6 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
6 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
7 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
8 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
9 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik