NB I B: DVTK-Borsodi Sör–Bodajk 0-0

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
2003.09.06. 21:55
Címkék
SÁRGA LAP
Kurucz (felvágta Vitelkit) a 31., Vitelki (elsodorta Baloghot) a 43. percben
SZÖGLETARÁNY: 3:2 (0:1)

Az 5. percben Pálfi László megszerezhette volna csapata vezető gólját, de egy mintaszerű akció végén nagy helyzetből nem találta el a kaput. A bodajki fiatalok a folytatásban is ügyesen kombináltak, de kihagyták helyzeteiket. A DVTK-Borsodi Sör egyértelműen győzelemre tört, ám ebből a pályán vajmi keveset lehetett észrevenni. A "kinevezett” csatárok semmi veszélyt nem jelentettek a kapura és a csapatjáték sem volt megfelelő. A piros-fehérek játékában sok volt a hiba, így folyamatos támadásépítésről nem lehetett beszélni. Gergely Károly is észlelte a hiányosságot, és pályára vezényelte Binder Cipriant. A hazaiak elképzelés nélkül kísérleteztek, könnyen kiismerhető támadásokat vezettek, és az első negyvenöt perc alatt összesen két értékelhető megmozdulásuk adódott.

Az MTK-tól Bodajkra került Kanta Szabolcs (jobbra) sem talált be a diósgyôri kapuba (fotó: Németh Ferenc)
Az MTK-tól Bodajkra került Kanta Szabolcs (jobbra) sem talált be a diósgyôri kapuba (fotó: Németh Ferenc)
Az MTK-tól Bodajkra került Kanta Szabolcs (jobbra) sem talált be a diósgyôri kapuba (fotó: Németh Ferenc)
A szünet után sem emelkedett az átlagos fölé a színvonal, jobbára a küzdelem dominált. A két csapat egyre fáradtabb benyomást keltett, a játékosok egymás hibáiból éltek, és ebben az időszakban sok izgalomra már nem volt okuk a hazai drukkereknek.

Mestermérleg
Gergely Károly:
– Pontatlanul játszottunk a középpályán, csatárainkból pedig hiányzott a frissesség és a mozgékonyság.
Domonyai László: – Változatos mérkőzésen sok helyzetet alakítottunk ki, de kulcsjátékosainkon érződött a fáradtság.
Legfrissebb hírek

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
34 perce

Montréali tenisztorna: ismét félbeszakadt Marozsánék meccse

Tenisz
43 perce

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
49 perce

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
57 perce

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
1 órája

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
1 órája

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
1 órája