A türelem változatai

Van a Zalaegerszeg és Bozsik Péter válásában valami szokatlan. Egy olyan motívum, amely eltér a mindennapos gyakorlattól, amely nálunk és szerte a világ futballjában nemigen jellemző.A türelem és a kulturáltság. Utólag nehezen tudnám bizonyítani, de jómagam bármibe fogadni mertem volna a ZTE debreceni vereségére. Ahogyan ez a csapat játszott az előző fordulókban, ahogyan kiment a pályára, és amit ott futball címén előadott, az mind kódolta a következő vereséget, nem történt semmi meglepő, és az edzőváltás a sportág logikáját nézve ugyancsak kézenfekvő és elkerülhetetlen volt. A meglepő az volt, hogy Bozsik Péter a nyáron maradt, és hogy marasztalták. Keringenek hírek arról, hogy a játékosok lobbiztak mellette, amikor kiderült, a vezetők Csank János szerződtetéséről tárgyalnak, nála pedig iszonyatosan sokat kell dolgozni, és ha ez igaz, akkor a labdarúgók arcpirító módon hagyták cserben azt az edzőt az eddigi teljesítményükkel, akikkel életük – gyanítom, nem csak eddigi – legnagyobb sikereit átélték. Ezek a hírek azonban vagy igazak, vagy nem, bizonyos szempontból a válasz nem is lényeges. Sokkal fontosabb, hogy már az előző bajnokságban nyilvánvalóvá vált, a Zalaegerszeg nem élte túl a sikereket, szemlátomást sem szakmailag, sem morálisan nem tudott átevickélni a bajnoki arannyal, a Manchester legyőzésével járó emberpróbáló buktatókon.Nyolc éve a Ferencváros csaknem beleroppant a BL-bravúrba, most a ZTE süppedt bele a sikeresség mocsarába. Talán ez is egy sajátos magyar specialitás: a kudarcnál csak a siker veszélyesebb. Visszautalva a pletykákra: ki tudja, mikor és ki számol el őszintén a Zalaegerszeg utóbbi egy esztendejével. A válás a jelek szerint szokatlanul kulturált, még csak oldalvágások, célozgatások sem hangzanak el, ugyanakkor az őszinte beszédre nagy szükség lenne, hiszen hallatlanul izgalmas kérdés, hogy a tavaly lelkesen ünnepelt csapat miért és hogyan zuhant szinte kilátástalan mélységbe, már csak azért is, mert a történtekért aligha kizárólag a most elbúcsúzú vezetőedző a felelős. Könnyen előfordulhat, hogy ami kívülről türelmességnek látszik, az a valóságban tehetetlenség, kiszolgáltatottság, a legrosszabb esetben hozzá nem értés. Olykor sejthető, hogy a vezetők azért nem varrnak mindent az edző nyakába, mert a tisztességük nem engedi, hiszen pontosan tudják, az elkényelmesedést, a túlzott elégedettséget, a jóllakottságot a kispadról megfelelő eszközök és partnerek híján lehetetlen felszámolni – de sajnos ez a becsületes beismerés még így, burkoltan sem mindennapos nálunk.Találgatásokra vagyunk utalva a türelmet illetően Győrött is. A csapat tulajdonosa keddi számunkban nyilatkozta az MTK elleni sima vereséget követően, hogy ő bizony türelmes, és ahogyan ő fogalmazott: nem kapkodós típus. Erre mérget vehetünk. Kevesen képesek ilyen birkatürelemmel szemlélni, hogy játékosai szinte csak hírből ismerik a győzelmet, csak attól nem nem kapnak ki, akivel nem játszanak, a döntetlen már diadalnak számít. Kevesen képesek szemrebbenés nélkül hallgatni az olyan magyarázatokat, amelyek a méretes zakók idején is felfestik délibábként a biztató jeleket, azaz volt helyzetünk bőven, már csak ki kellene használnunk azokat, és néhányan már elég ügyesen kezelik a labdát…Csakhogy kevesen képesek ezt nézni, és kevesen képesek megőrizni az érdeklődésüket is. Szép dolog a türelem, a bizalom – és mielőtt bárki félreértené, ezúttal sem kizárólag a szakmai igazgatóról van szó! –, ám a világ legtöbb – értsd: nem magyar – pályáján pontosan tudják, miért, pontosabban kikért zajlik ez a játék. Itt csaknem minden arra utal, hogy nálunk a néző a legérdektelenebb szempont, itt minden mehet tovább büntetlenül akkor is, ha a lelátók tökéletesen elnéptelenednek. Teljesen abszurd a felvetés, de biztos vagyok benne, hogy ha például a Manchester United bajnokságot nyerne jelentősen csökkenő nézőszám mellett, a következő nyáron mehetne edző és játékos is, amerre lát. Nálunk ez nem fontos. Mintha senkit sem érdekelne, hogy néhol alig ezren kíváncsiak a csapat produkciójára, s a vidéki és fővárosi rangadók ellenére az elmúlt fordulóban a négyezret sem érte el az átlagos nézőszám. A mi futballunkban mindenki türelmes.Kár, hogy az igazi szurkoló már nem az. Ám kárhoztatni ezért igen nehéz lenne.