Lovas rendőrök vigyáznak a rendre

2003.08.01. 22:20
Címkék
Természetesen most nemcsak a szakmai esélyeket kell hosszasan latolgatni, hanem a pálya, valamint az utca rendjét is. Már pénteki számunkban írtunk arról, hogy a két csapat 50-50 főt delegálhat a mérkőzésre, akiket csak szigorú ellenőrzés után engednek be a lelátókra. Rendőr nem is lesz a stadionban – mint a BRFK kommunikációs osztályán elmondták, nem valószínű, hogy a barátnők, feleségek egymásnak esnek… –, ám az utcán járőröznek majd egyenruhások. Azt ugyan nem tudhattuk meg, hány rendőr lesz szolgálatban, ám nemcsak gyalogos, hanem lovas rendőrök is óvják majd a rendet – a hatóság ugyanis éppen úgy készül, mintha nem zárt kapus lenne a meccs. Forgalmi korlátozások nem várhatók, bár ha sokan verődnek össze a pálya körül, akkor lehet, hogy le kell zárni az utcák egy részét. A felüljárón a KRESZ amúgy is tiltja a megállást, de most a rendőrség még inkább kéri az autósokat, hogy közös érdekből lehetőleg ne ott robbanjon le a gépkocsijuk…
Legfrissebb hírek

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
14 perce

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
44 perce

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
1 órája

Araújo Liverpoolban, Maldini Cagliariban – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
1 órája

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
1 órája

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
1 órája

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
2 órája