Az elmaradt kupaközvetítés utózöngéi

MUNKATÁRSUNTÓL MUNKATÁRSUNTÓLMUNKATÁRSUNTÓL MUNKATÁRSUNTÓL
Vágólapra másolva!
2003.08.01. 19:57
Címkék
Az MTK Hungária–HJK Bajnokok Ligája selejtezőjét csak az láthatta, aki jegyet váltott a Hidegkuti-stadionban rendezett mérkőzésre. Igaz, manapság már nem hír, ha a televíziónézők nem láthatnak egy-egy bajnoki, nemzetközi vagy válogatott kilencven percet, ám a bajnokcsapat igazgatója, Fülöp Ferenc azt mondja, ők igenis szerették volna, ha képernyőre kerül az összecsapás."Tárgyaltam a Telesport főszerkesztő-helyettesével, Komlósi Gáborral az MTK Hungária–Helsingin JK Bajnokok Ligája-selejtezőmérkőzés közvetítésével kapcsolatban, és noha az MTV méltánytalanul alacsony összeget ajánlott a találkozó közvetítési jogaiért, kis korrekciót követően az MTK nevében rábólintottam az ajánlatra – mondta az ügy kapcsán az igazgató. – Ezt kizárólag azért tettem, hogy a labdarúgást szerető közönség láthassa a televízióban az összecsapást. A nemzetközi mérkőzéseink televíziós és marketingjogaival rendelkező Sportfive cég azonban jelezte, a korábbi évek gyakorlatától eltérően – amikor az MTK önállóan értékesítette a nemzetközi meccsek hazai jogait – az idén élni kíván a szerződésben foglaltakkal, miszerint a magyarországi értékesítés során bekapcsolódik a tárgyalásokba. Ezek után hétfőn faxban értesítettem Komlósi Gábort a Sportfive igényéről, és a cég képviselője még aznap megkereste a sportosztály illetékeseit, majd azt a döntést hozta, hogy a magyar bajnoki mérkőzésekért fizetett összeg mintegy egyötödéért nem járul hozzá a BL-selejtező közvetítéséhez. Így a legnagyobb sajnálatunkra a közönség nem láthatta a találkozót. Reméljük azonban, hogy csapatunk továbbjut a sorozatban, és akkor a Celtic elleni mérkőzés ügyében a felek korrekt szerződést kötnek.”
Legfrissebb hírek

Faluvégi Dorottya: Bízom benne, hogy márciusban már játszani fogok

Kézilabda
19 perce

A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a Manchester City is „figyeli” Szoboszlai Dominikot

Légiósok
30 perce

Dróth Zoltán: Nem én mondtam le a válogatottságot

Magyar válogatott
57 perce

Sztárvédői eladása után táltosodott meg a Dolphins és a Jets

Amerikai sportok
1 órája

Bolla Bendegúz: Egy idő után a tehetség már nem elég, a beletett munka számít

Magyar válogatott
1 órája

Drámai vallomás Kleinheisler Lászlótól – kiderült, miért nincs csapata

Légiósok
1 órája

A döntőt célozza meg a Honvéd a vízilabda Konferenciakupában

Vízilabda
1 órája

„Beszéljenek kevesebbet, koncentráljanak a versenyzésre!” – ezt megkapták a Ferrari pilótái…

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik