Vincze István válaszára várnak a tatabányaiak

2003.07.07. 22:11
Címkék
TATABÁNYA. A korábban beígért fiatal dél-afrikai játékosok nem érkeztek meg Tatabányára. Szombaton a Ferencváros elleni edzőmérkőzésen több játékost is tesztelt Mészáros Ferenc vezetőedző, és eldőlt, Orlovits Gyulára és Berkics Györgyre nincs szükség, ám a barcsi Varga József már aláírta szerződését. Valószínű, hogy rutinos futballisták távoznak a csapattól: Vincze István válaszára még vár Török József klubigazgató, míg Hornyák Vendel Kispestre tart. BUDAPEST. A Vasas vezetősége hétfőn megegyezett a 21 éves Weitner Ádámmal, aki legutóbb a Győri ETO-ban szerepelt, s a fiatal támadó kedden 17 órakor már be is mutatkozik a Bodajk elleni előkészületi mérkőzésen. Egyezség születhet Rob Kornéllal, a csatár Nyíregyházáról érkezne, és szóbeli megállapodás köttetett az egykori angyalföldi labdarúgóval, Szili Attilával, az ő ügyében az MTK Hungáriával kell megegyezniük a vezetőknek.PÁPA. Megtartotta első edzését Mihalecz István, a Pápai ELC újonnan kinevezett vezetőedzője. A keretből Radics Zsolt és Sitku Illés hiányzott, ők Siófokon szerepelnek próbajátékon, Kvasz Krisztián és Borsi Csaba pedig külföldön próbálkozik. Több új játékos is érkezett, és közülük ismertebb Jagodics Zoltán, aki korábban az FTC-ben és a Haladásban is futballozott, valamint Balassa Péter, aki a Videotonban játszott legutóbb. Az élvonalban megfordult Dragan Crnomarkovics is, a szerb védő két éve kölcsönjátékosként már futballozott Pápán. DABAS. Az NB II Winner Sport-csoportjából feljutott Rácz FC Dabas indul az NB I B-ben, és a szakmai munkát továbbra is Horváth Pál irányítja. Aranyos Imre visszatért a Vasashoz, viszont érkezett a korábbi angyalföldi játékos, Galaschek Péter, rajta kívül Dabason játszik a százhalombattai Róza László, a REAC-os Máj Zoltán, a BKV-s Filó Tamás és a jászberényi Farkas Krisztián. Dabasra tart a fiatal újpesti kapus, Illyés Dániel is.
Legfrissebb hírek

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
22 perce

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
49 perce

Superliga: Petrolul–Csíkszereda

Minden más foci
54 perce

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
2 órája

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
3 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
3 órája

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
3 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
3 órája
Ezek is érdekelhetik