Videoton: Román bajnokot várnak

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2003.07.03. 20:50
Címkék
Mint várható volt, újabb siófoki labdarúgó követte Csank Jánost Székesfehérvárra. A szerb származású, igen nagyra, 203 centiméterre nőtt Alekszandar Pantics korábban a jugoszláv Szmederovban játszott, tavaly pedig Siófokon 30 mérkőzésen szerepelt.
A vezetők szóban már megegyeztek a védővel, így részt vesz a Videoton edzésein. További két labdarúgó érkezett külföldről: a negyedik helyen végzett Brasov együtteséből a ghánai válogatott kapus, Ibrahim Dossey, valamint egy csatár, Marian Savu, aki legutóbb a ciprusi AEL Limassolban játszott. Mindkét játékos 30 éves, a támadó kétszer volt Romániában gólkirály, legutóbb a National Bucurestiben az 1999– 2000-es bajnokságban, amikor is 20 gólt szerzett, és ott csatártársa volt a tavasszal már a Debrecenben szereplő Sabin Iliének. A ghánai válogatott kapus egyelőre elment Romániába, hogy rendezze ügyeit, de a napokban visszatér Fehérvárra, s minden valószínűség szerint megegyeznek vele a klub vezetői, akik várják a bajnok Rapid Bucuresti 27 éves középpályását, Ion Voicut is. Mivel többen érkeztek Fehérvárra, érthető, hogy más labdarúgók távoznak a piros-kék együttesből. A bundaügybe keveredett három futballistára, Némedi Norbertre, Tóth Norbertre és Pomper Tiborra – mint már megírtuk – nem számítanak Fehérvárott. Közös megegyezéssel szerződést bontottak a szerb védővel, Dejan Viloticcsal és a csatár Korsós Attilával (információnk szerint Korsós Ausztriában folytatja a pályafutását). Több játékosnak lejárt a szerződése június 30-án, közülük Terjék Lajos Izraelbe, a Netanja együtteséhez utazott próbajátékra. Nem ajánlottak szerződést a saját nevelésű Bekő Balázsnak, viszont Szalai Tamás és Földes Gábor minden bizonynyal marad Fehérvárott. A Videoton legközelebb szombaton 11 órakor játszik előkészületi mérkőzést, mégpedig Szombathelyen, a Lombard FC ellen.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
6 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
6 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
6 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
6 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
6 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
6 órája