Vizsgálat: Mindent rendben találtak

2003.06.30. 20:58
Címkék
Az elmúlt időszakban az állami szervek igencsak odafigyelnek a Bozsik-program 2 költségvetésére. Nemrégiben az APEH munkatársai jártak a Magyar Labdarúgó-szövetség gazdasági osztályán, az elmúlt napokban pedig a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium készített célvizsgálatot. Ennek eredményét a hivatal illetékesei megküldték az MLSZ-nek is, amiből a szövetség honlapján, a www.mlsz.hu címen részleteket is kiemeltek.
Rövid összegzésként álljon itt annyi: a GYISM –amely korábban Géczi István személyében kormánybiztost nevezett ki a program felügyelésére – jelentése kimondja, a tavaly májusi és decemberi időszak között a jogi, valamint a pénzügyi és számviteli szabályozók alapján járt el az MLSZ, és szakmai szempontból sem találtak kifogást.Pedig az egyesületi utánpótlás-nevelés fejlesztését elősegítő program költségvetése nem ideális, mert tavaly a tervezett egymilliárd forint helyett a minisztérium csupán ezen összeg felét utalta át az elkülönített számlára. A reformot egyébként korábban sok kritika érte, igaz, a vélt hibákra a célvizsgálat nem adott választ. Papíron tehát minden rendben van a Bozsik-program 2 körül, ám annak megválaszolására, hogy valóban megérte, vagy sem elindítani a labdarúgás megújulását elvben elősegítő rendszert, még legalább tíz évet várni kell.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
5 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
6 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
6 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
7 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
7 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
8 órája
Ezek is érdekelhetik