Waltner Róbert költözhet

Vágólapra másolva!
2003.06.19. 22:52
Címkék
Pedig Zalaegerszegen nagyon várták vissza. Az idén csak hetedik helyet szerzett ZTE csapatában bizony elkélt volna a robbanékonysága és a gólérzékenysége.
De Waltner Róbert nem jön haza, nemhogy a Zalaegerszeg, de még a Ferencváros kedvéért sem. A legutóbb az argentin Boca Juniorsban szerepelt támadó bizonyára megszokta, hogy külföldön futballozik, és aligha vágyott vissza az NB I-be. Érthető ez, még akkor is, ha Waltnerról mindenki tudta: Buenos Airesben nem róla szólt a futball, nem az ő góljairól írtak az argentin kollégák, és bizony nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen játéklehetőséghez is elvétve jutott. Ám a ciprusi bajnokság összehasonlíthatatlanul gyengébb az argentin pontvadászatnál… Tudniillik a 2000-es év ciprusi sikercsapatához, az Anorthoszisz Famagusta együtteséhez írt alá a támadó. Erről Vörösbaranyi József menedzser tájékoztatta lapunkat, aki elmondta, hogy Waltner rendkívül előnyös szerződést kötött az idén a második helyen végzett klubbal, és várhatóan a jövő hónap elején csatlakozik új csapatához. Waltner Róbertet egyébként hazai klubok is keresték, ám ma már ott tartunk, hogy egy ciprusi élklub sokkalta vonzóbb a mai magyar valóságnál – és sajnos nem csupán anyagilag…
Legfrissebb hírek

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
1 perce

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkyokusin Eb-n

Egyéb egyéni
4 perce

Hetedosztályú német csapatnál folytatja Vadócz Krisztián

Minden más foci
19 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
28 perce

Fetter Erik: Ezzel az együttműködéssel nagyon közel kerülünk a tűzhöz

Kerékpár
40 perce

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
49 perce

Budapest Maraton Fesztivál: világraszóló teljesítményre készül Boronkay Péter és Nagy András

Atlétika
1 órája

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik