Várszegi inkább a Fradin ad túl?

2003.06.19. 12:36
Címkék
A Magyar Hírlap értesülése szerint Várszegi Gábor nem az MTK-t, hanem a Ferencvárost kívánja eladni. A politikai napilap információját Furulyás János, az FTC egyesületi elnöke nem cáfolta, sőt, inkább kitért a döntés okára, mely elsősorban a "szurkolók legutóbbi viselkedésében keresendő.
Régóta szemet szúrt a sportbarátok nagy táborának, hogy két éve ugyanannak a személynek a tulajdonában van a két legerősebb magyar labdarúgócsapat: az MTK és az FTC. Enyhén szólva sértette a sportszerűség elvét, hogy – ha úgy óhajtja – akár el is döntheti a tulaj, ki legyen az első és ki a második, ha már túl sok egyéb jelentkező nem akad e két helyre. Sok minden megfordult az ember fejében látva a kék-fehérek tavaly tavaszi érthetetlen zuhanását a már-már megnyert bajnoki címtől az UEFA-kupát sem érő bronzéremig, s az idei bajnokság forgatókönyve alapján sem kételkedtek sokan az utolsó fordulóig: a Fradi újra megelőzi az MTK-t. Ám mindenki megdöbbenésére mégsem így történt, s cseppet sem mellékesen mindkét egylet kijutott a nemzetközi porondra. Európában pedig már törvényi akadálya van annak, ami nálunk abszurd jogi helyzetként előfordulhat, vagyis hogy egyazon "istállós” két "lovát” is futtassa ugyanazon derbin, adott esetben egymás ellen. Eddig az MTK volt eladásra kijelölve Várszegi Gábor fejében a probléma feloldására, de az utolsó fordulóbeli Juhász Roland-gól, no meg az Üllői úti bűntények, úgy fest, átírták az üzleti terveket. A legújabb fejleményekről részletesen olvashat a www.magyarhirlap.hu www.magyarhirlap.hu oldalon.

Legfrissebb információnk szerint Várszegi Gábor húsz százalékos részesedést tartana meg a Ferencvárosból., a többi vissza kerülne a klub tulajdonába, s azt újra értékesítheti.
Legfrissebb hírek

F1, Magyar Nagydíj, időmérő

F1
4 perce

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
8 perce

Formula–2: Mini nyert; az éllovas Colov kiesett a hungaroringi sprintfutamon

Egyéb autó-motor
14 perce

A Real Madrid és a Liverpool után a Manchester City is beszállt a Yan Diomandé-versenybe

Német labdarúgás
17 perce

Vb 2026 : a spanyol válogatott 15 millió dollárt adózhat a pénzjutalmából

Foci vb 2026
36 perce

Kassai Viktor, Vad II István és Fábián Mihály is örül a nettó játékidő növelésének

Foci vb 2026
45 perce

Montreali tenisztorna: Sinner és Djokovics is visszalépett

Tenisz
45 perce

A PSG-ből szerződtetett középpályást az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája