NB I B: Diósgyőr-Hévíz 1-1

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
2003.06.18. 21:25
Címkék
GÓLSZERZÔ
Lázár a 31. percben büntetőből laposan a jobb sarokba lőtt (11-esből, 0–1). Vámosi a 41. percben büntetőből félmagasan a kapu jobb oldalába bombázott (11-esből, 1–1)

SÁRGA LAP
Vámosi (felvágta Fredet) a 24., Kiser (rátartott Czafit lábára) az 58., Piroska (felvágta Buzát) a 87., Kutasi (fellökte Piroskát) a 89. percben

SZÖGLETARÁNY: 5:10 (0:3)

Ezúttal cseppet sem lehetett felemelő érzés diósgyőri labdarúgóként pályára lépni a megszokott környezetben. Az üresen kongó lelátók elszomorító látványt nyújtottak, ráadásul az ultrák "Szép volt fiúk…” – felirattal fejezték ki nemtetszésüket a csapat bajnoki szereplése miatt.
Kétségtelen, Vágó Attila kellemetlen örökséget vett át a rengeteg sérülés, eltiltás alaposan megtizedelte az állományt, ám a tavaszi vesszőfutás minden képzeletet alulmúlt. Buza Barnabás az 5. percben a felső lécet találta el, mintegy jelezvén, hogy a Hévíz szándékai komolyak a három pont megszerzését illetően. Az első félóra végén aztán Cupik Ferenc lefordult a védőkről, Sándor Zsolt elsodorta a tizenhatoson belül, a tizenegyesből megérdemelt vezetéshez jutottak a vendégek. A DVTK ekkor szétesett csapat benyomását keltette, az történt a pályán, amit a Hévíz akart. Ügyesen adogatott, gyorsan fejlődött fel támadásba, ezzel szemben a DVTK Kiser László révén a 37. percben kísérletezett először kapura lövéssel… A félidő hajrájában aztán Erdős József játékvezető megajándékozta egy büntetővel a piros-fehéreket, s a váratlan lehetőséget Vámosi Csaba ki is használta. A szünetre felerősödő eső elől az ázó drukkereket kedves gesztusként a tribünre engedték a hazai vezetők – legalább ez tetszést aratott. A második félidő elején Fonnyadt Balázs köszönt be egy kapufával, aztán kiegyenlített lett a játék.

Mestermérleg
Vágó Attila:
– A mi helyzetünkben a döntetlennek is örülni kell.
Pusztai László: – Elértük célunkat, ezért elégedett vagyok az eredménnyel.
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
45 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
49 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
52 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
55 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája