Válaszra vár a vezetőedző

HORVÁTH LÁSZLÓHORVÁTH LÁSZLÓ
2003.06.15. 21:09
Címkék
Már június 4-én feljutott az élvonalba, három nappal később pedig az NB I B-s sorozatot is megnyerte a PMFC, de a pécsiek azóta sem lassítottak a tempón. Ezt bizonyítja, hogy a legutóbbi fordulóban is győztek, méghozzá odahaza a Pápa ellen.
Közben persze a színfalak mögött is zajlik az élet, hiszen a pécsieknél 18 játékosnak lejár a szerződése. Noha közülük még senki sem hosszabbított, többekkel közel állnak a megegyezéshez, már csak néhány dolgot kell pontosítani. Közülük csak a szombati bajnokin orrcsonttörést szenvedett Kutas Gábor jelezte, hogy munkahelyi elfoglaltsága miatt (most végzett a Pécsi Tudományegyetem közgazdasági karán, és már van állása) inkább alacsonyabb osztályban folytatná.Ami a tervezett erősítéseket illeti, szóba került néhány siófoki játékos neve, de felmerült az újpesti kapus, Posza Zsolt és a korábban már Pécsett már megfordult, jelenleg a Matáv Sopron alkalmazásában álló Szabados József szerződtetése is. Nem mellékesen: a két nevezett labdarúgónak a hónap végén lejár a szerződése jelenlegi egyesületénél. Nagy Tamás vezetőedző még mindig keresi a megfelelő embereket a hiányposztokra; elsősorban védőt és támadót szeretne igazolni.Nagy Tamás egyébként hetekkel ezelőtt már beszélt a vezetőkkel arról, milyen feltételekkel folytatná a megkezdett – s tegyük hozzá: sikeres – munkát, azonban választ még nem kapott. A szakember azt szeretné tudni, hogy a pécsi együttest az ő szakmai elképzelései szerint erősítik-e meg. Ha teljesülnek a kérései, szívesen marad a PMFC-nél.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
4 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
4 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
4 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
5 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
5 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
5 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
5 órája