Három debreceni játékos az év csapatában

Kapusok
1. Szűcs Lajos (Ferencváros) 6,117 (19)
2. Végh Zoltán (Videoton) 6,095 (21)
3. Hajdu Attila (MTK Hungária) 6,000 (15)
4. Sebők Zsolt (Győri ETO) 5,909 (22)
5. Sandro Tomic (DVSC) 5,866 (15)
6. Vlaszák Géza (Újpest) 5,714 (21)
7. Turi Géza (Zalaegerszeg) 5,647 (17)
8. Tóth József (Kispest) 5,578 (19)
9. Németh Gábor (Siófok) 5,500 (16)
10. Farkas Balázs (Matáv Sopron) 5,375 (24)
11. Bita László (Dunaferr) 5,090 (11)
12. Fekete Róbert (Békéscsaba) 5,000 (25)

Ha egy futballkedvelő embertől megkérdik, vajon ki a legjobb kapus Magyarországon, nagyon valószínű, hogy ez a válasz érkezik: ki más, Szűcs Lajos, a Fradiból. Ennyire egyértelmű lenne? A Nemzeti Sport osztályzatai alapján azt kell mondjuk, korántsem: a kapusok rangsorában harmadikként végzett MTK-s Hajdu Attilát ugyan több mint egytizedes különbséggel előzi meg, viszont a második helyen zárt Videoton-játékos Végh Zoltánt csupán 22 ezreddel tudhatja maga mögött. Szűcs Lajos kisebb különbségű győzelmére magyarázatként szolgálhat, hogy a Ferencváros szakmai igazgatója, Garami József ebben a szezonban svájci reteszként záró védvonalat húzott elé, minek folyományaként többször csupán szemlélője volt az eseményeknek, így pedig lapunktól alig kapott osztályzatot. Mindazonáltal idehaza egyértelműen ő a legjobb ezen a poszton. Sokan nem is értik, egy ilyen kvalitásokkal megáldott játékos miért nem megy már (újra) külföldre. Magas, ruganyos, jól helyezkedik, remek reflexe van, és a hangjával sincs baj (értsd: tökéletesen segíti az előtte álló védők munkáját). Normál esetben nem lenne szükséges megemlíteni, ám a magyar futballviszonyokra a normális szó a legritkább esetben illik: Szűcs Lajos igazi példaképe a fiataloknak, idehaza kevés hozzá hasonló profi mentalitású labdarúgó akad. Miután a Dragóner Attila vezette védelem a legritkább esetben engedett teret az ellenfél csatárainak, Szűcsnek abból a szempontból nehezebb dolga volt, hogy nem ritkán a kilencven percek során mindössze egyszer kellett hárítania, olykor ámulatba ejtő bravúrral. Hogy ne kelljen túl távoli emléket felidézni, gondoljunk csak arra az esetre, amikor az utolsó fordulóban a Debrecennel vívott "bajnoki döntőben” Kiss Zoltán egyedül vezethette Szűcs felé a labdát, s noha kicsit hoszszan szöktette magát, a kapusnak a legjobb ütemben kellett kiszaladnia, hogy egyáltalán esélye legyen. Mindössze ennyi volt e napon a teendője. Ô megtette a magáét, megszerezte a rivális elől a labdát. Más kérdés, hogy a Ferencváros mégis elbukta a bajnoki címet. Rajta nem múlott.

Jobb oldali védők
1. ( 9.) Molnár Zoltán (MTK Hungária) 5,807 (26)
2. ( 31.) Kocsárdi Gergely (Zalaegerszeg) 5,517 (29)
3. ( 66.) Böjte Attila (Győri ETO) 5,296 (27)
4. ( 68.) Onyeabor Monye (Videoton) 5,272 (22)
5. ( 75.) Bernáth Csaba (DVSC) 5,235 (17)
6. ( 89.) Szélesi Zoltán (Újpest) 5,160 (25)
7. (117.) Babos Ádám (Kispest) 4,833 (18)

Némiképp egy Formula–1-es futamhoz kapcsolódó klisével is el lehetne intézni a jobbhátvédek versenyét: Molnár Zoltán, a bajnok MTK Hungária "pilótája” a második pozícióból startolva úgyszólván rajt–cél győzelmet aratott. Na, akkor most egy kis magyarázatot is fűznénk az előbbi mondathoz. Bő éve, amidőn az éves osztályzatok átlagát véve napvilágra került a 2001–2002-es posztonkénti játékosrangsor, a jobb-bekkek dobogósai a következők voltak: 1. Kocsárdi Gergely (ZTE), 2. Molnár Zoltán (Dunaferr), 3. Juhász Tamás (Haladás). S hogy miért kockáztatjuk meg a "rajt–cél siker” kifejezést? Nos, a nyáron klubot váltó Molnár már féltávnál (értsd: az őszi idény végeztével) tetemes, jó háromtizedes előnnyel vezetett Tamási Zoltán (Újpest) előtt, amit nagyjából a finisre is megőrzött az erős "utolsó köröket” produkáló, azaz jól hajrázó tavalyi győztes Kocsárdival szemben, míg a harmadik Böjte Attila úgyszólván látótávolságon kívül követte őket. Molnár elsőségéhez sok kétség nem férhet, a 30 éves védő – ha épp nem volt sérült vagy eltiltva – a bajnokcsapat gyakran kényszer szülte hátsó alakzatának legbiztosabb pontja volt, sallangmentesen, ám abszolút megbízhatóan látta el feladatát. Nem fűződnek a nevéhez bombagólok, gyakori felfutások, gólpasszok (ellentétben mondjuk az 5. Bernáth Csabával, aki az utóbbi két "témakörben” posztvetélytársai fölé kerekedett), ugyanakkor magyar, avagy légiós támadó nem nagyon tudott túljárni az eszén. És a végeredményt tekintve egy bekk esetében ez lehet a legfőbb érv. A bajnokegyüttesből került ki tehát a poszt királya – a citromdíj tulajdonosa pedig a Kispestből, abból a gárdából, amely kiesett az élvonalból. Mellesleg Babos Ádámon "nem múlt” hogy bennmarad-e a Honvéd vagy sem. A már kiesőhelyen telelő piros-feketék védőjének akkori osztályzatátlaga ezredre megegyezik a mostanival. Nem javított – és a Kispest sem…

Belső védők
1. ( 8.) Urbán Flórián (Zalaegerszeg) 5,818 (22)
2. ( 11.) Kuttor Attila (Siófok) 5,758 (29)
3. ( 20.) Gyepes Gábor (Ferencváros) 5,647 (17)
4. ( 21.) Dragóner Attila (Ferencváros) 5,583 (24)
5. ( 25.) Szekeres Tamás (DVSC) 5,538 (26)
6. ( 28.) Micso Szmiljanics (MTK Hungária) 5,535 (28)
7. ( 31.) Éger László (Dunaferr, DVSC) 5,517 (29)
8. ( 35.) Balog Zoltán (Ferencváros) 5,444 (18)
9. ( 38.) Alekszandar Pantics (Siófok) 5,433 (30)
10. ( 39.) Tamási Zoltán (Újpest) 5,428 (28)
11. ( 41.) Salamon Miklós (Dunaferr, Győri ETO) 5,419 (31)
12. ( 43.) Csóka Zsolt (Zalaegerszeg) 5,411 (17)
13. ( 49.) Szabados József (Matáv Sopron) 5,375 (24)
14. ( 81.) Dragan Vukmir (Ferencváros) 5,206 (29)
15. ( 83.) Komlósi Ádám (MTK Hungária) 5,200 (20)
16. ( 88.) Ivan Risztics (Videoton) 5,166 (18)
17. (103.) Dusko Grujics (Békéscsaba) 5,000 (19)
18. (106.) Flávio Pim (DVSC) 5,000 (17)
(106.) Dejan Vilotics (Videoton) 5,000 (17)
20. (112.) Pandur Péter (Kispest) 4,894 (19)
21. (116.) Szilveszter Ferenc (Békéscsaba) 4,850 (20)
22. (119.) Udvari Szabolcs (Békéscsaba) 4,653 (26)

Íme egy miniválogatott: Urbán Flórián, Kuttor Attila, Gyepes Gábor, Dragóner Attila, Szekeres Tamás. A fenti felsorolásból is látható: Gellei Imre szövetségi kapitánynak aligha akadhat gondja, ha úgymond belső védőt kell csatába küldenie. És bár a nemzeti csapatnál számításba vett Gyepes Gábor hosszú ideje sérült már, azonban az ifjú válogatott őszi remeklése bőséggel elegendő volt ahhoz, hogy e poszt rangsorában a harmadik helyen végezzen. Tán Gyepes helyezésénél is nagyobb meglepetés Urbán Flórián elsősége. Nem, nem a marcona tekintetű, amúgy csupaszív futballista játéktudására gondolhatunk itt elsősorban, hanem arra, hogy ő a korábbi bajnokcsapat, a Zalaegerszeg középső védője, és ugyebár a ZTE nem parádézott a mögöttünk hagyott bajnoki esztendőben – a csapat az alsóházban küzdhetett, és ez kritikája lehet akár annak is, hogy a védelem nem produkált oly fényesen, mint esztendővel ezelőtt… Ettől függetlenül Urbán Flórián kiemelkedő képességű labdarúgója a mezőnynek, ám lehet, az adott osztályzatok inkább szóltak a mindig maximális lelkesedésének, küzdeni tudásának, mint a valósan mutatott teljesítménynek. De… És itt következzék a lényeg: Urbán azon játékosok egyike, akik nem adták fel annak esélyét, hogy ismét válogatottak legyenek, és lám, az őszi idény végeztével – éppenséggel megbízható futballjának köszönhetően – Gellei Imre ismét behívta a nemzeti csapat keretébe, és az egerszegi játékos azóta kirobbanthatatlan a kezdőcsapatból.
A ranglista másodikja, Kuttor Attila sokadik virágzását éli: elnyűhetetlen, megunhatatlan, és a jelek szerint átjátszhatatlan a belső védő posztján (itt jegyezzük meg: az újkori futballrendszer szerint mi is "összemostuk” a klasszikus söprögető, illetve a beállós szerepkörét), és bizony hajszálon múlott, hogy nem lépett a dobogó tetejére. A magas hátvéd esete hűen példázza, hogy a forintokat élére állító Siófok miért is lehetett a bajnokság, a felsőház meglepetéscsapata: Csank János mesteredző kiváló képességű védőkkel vont élőfalat a kapu elé.
E helyütt szólni kell Dragóner Attiláról és Szekeres Tamásról, ők ketten szintúgy a megbízhatóságot jelképezik a teljesítményükkel, ráadásul mindketten úgymond támadószellemben is futballozni képes védők – a szabad-, illetve szögletrúgások alkalmával az ellenfél hátvédjei kezdhetnek izgulni azért, hogy a szikár izomzatú játékosok felbukkanak-e mellettük, hogy fejjel veszélyeztessenek. Végezetül essék szó a hatodik helyezett Micso Szmiljanicsról, aki nem produkált valami fényesen (az átlaga legalábbis szerény képességekről árulkodik), és bizonyos szempontból megmutatja azt: a bajnokcsapat, az MTK Hungária miért is teljesített oly hullámzóan az évad során…

Bal oldali védők
1. ( 14.) Selymes Tibor (DVSC) 5,708 (24)
2. ( 25.) Füzi Ákos (MTK Hungária) 5,538 (26)
3. ( 32.) Szamosi Tamás (Zalaegerszeg) 5,500 (26)
4. ( 45.) Juhár Tamás (Újpest) 5,400 (30)
5. ( 59.) Koller Ákos (Siófok) 5,344 (29)
6. ( 68.) Tóth András (Matáv Sopron) 5,272 (22)
7. (106.) Takács Zoltán (Kispest) 5,000 (17)
8. (114.) Vasas Zoltán (Videoton) 4,869 (23)

A mutatók szerint az egész szezon során megbízható teljesítmény nyújtott Selymes Tibor. A korábbi 49-szeres román válogatott játékos már az ősszel is első helyen végzett a bal oldali védők rangsorában, s vezető pozícióját a bajnokság végére is megőrízte. Produkciójáról ráadásul sokat elárul, hogy tavasszal sérülések miatt öt mérkőzést hagyott ki, ennek ellenére edzője, Szentes Lázár maradéktalanul elégedett volt Selymessel, aki rutinjával, magas játékintelligenciájával már első debreceni évében a Loki egyik vezéregyéniségévé vált. Valamivel szerényebb teljesítménnyel végzett a poszt második helyén az MTK védője, Füzi Ákos. A válogatott keretnél rendszeresen számításba vett labdarúgó huszonhat találkozón szerepelt az idén, s – alapember lévén – természetesen szerepe volt a kék-fehérek bajnoki címében is. Ôszi eredményéhez képest (akkor hatodik volt) három helyezést javítva kapaszkodott fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Szamosi Tamás. A Zalaegerszeg hátvédjéről kijelenthető, számára is csalódást jelentett, hogy csapatával meg sem tudta közelíteni a tavalyi teljesítményt, igaz, ő legalább képes volt posztján emlékezeteset alkotni. A negyedik lett Juhár Tamás, aki csupán a válogatottban bizonytalankodott ebben a szezonban, az Újpestben ugyanis egyértelműen igazolta: érdemes volt szerződtetni a Vasasban nevelkedett védőt. Nem csoda, ha ragaszkodnak hozzá a Megyeri úton, s a hírek szerint ragaszkodik hozzá Mezey György szakmai igazgató is, aki már Angyalföldön dolgozott együtt Juhárral. Koller Ákos szép, meglehet, a pénztelenség miatt egyben gyötrelmes évadot zárt a Siófokkal, míg az őt követő Tóth Andrásról elmondható, a kezdeti nehézségek után többnyire jól játszott a Sopronban. Vele kapcsolatban megemlíthető, hogy a hírek szerint az Újpest szeretné szerződtetni. A fiatal (még mindig csak 19 éves) Takács Zoltán feledhető évet produkált első élvonalbeli szezonjában a Kispestben, bár ő egy személyben aligha okolható a Honvéd kieséséért. Neki talán még az sem árt, ha egy-két szezont erősödik a másodosztályban, hisz később akár hasznosabb tagja lehet egy erősebb csapatnak is. Vasas Zoltánról sok jót nem tudunk írni. Posztján utolsó helyen végzett, s a Videotonnál sem lehettek elégedettek teljesítményével. A bal oldali védők között egyedül ő nem érte el az 5-ös átlagot.

Jobb oldali középpályások
1. ( 4.) Zavadszky Gábor (MTK Hungária) 5,906 (32)
2. ( 7.) Czvitkovics Péter (MTK Hungária) 5,850 (20)
3. ( 36.) Grósz Róbert (Siófok) 5,440 (25)
4. ( 47.) Tokody Tibor (Újpest) 5,392 (28)
5. ( 48.) Darko Ljubojevics (Zalaegerszeg) 5,384 (26)
6. ( 68.) Dubecz János (Kispest) 5,272 (22)
7. ( 71.) Simek Péter (Újpest) 5,263 (19)
8. ( 74.) Dombi Tibor (DVSC) 5,240 (25)
9. ( 84.) Kiss Zoltán (DVSC) 5,192 (26)
10. ( 85.) Hercegfalvi Zoltán (Kispest) 5,178 (28)
11. ( 95.) Fehér Zoltán (Matáv Sopron) 5,095 (21)
12. ( 98.) Kriston Attila (Ferencváros) 5,068 (29)
13. (105.) Nikolov Balázs (Dunaferr) 5,000 (18)

A mai modern futballban rendkívüli szerep hárul a vonalak mellett játszó labdarúgókra. Mindenképpen figyelemre méltó, hogy a nagy nyugat-európai klubokban átlagon felüli képességekkel rendelkező labdarúgók szerepelnek a széleken. Csak egy példa, a Real Madridban jobb oldalon Luis Figo, míg a bal oldalon Zinedine Zidane szerepel. Európa nyugati felében ugyanis rájöttek, hogy valamivel nagyobb terület kínálkozik a vonalak mellett, s ha a szélső játékos megfelelő képzettséggel rendelkezik, akkor onnan befelé indulva akár szervezheti is a játékot. Magyarországon valamelyest más a helyzet. Nálunk inkább a nagy munkabírású, sokat futó játékosok szerepelnek a vonalak mellett. Persze, itt is vannak kivételek, mint például a jobb oldali középpályások rangsorában első helyen végző Zavadszky Gábor. Az MTK labdarúgója hazai viszonylatban átlagon felüli képességekkel rendelkezik, hiszen technikás, gyors, s ha befelé cselez, ballal is veszélyes a kapura. Zavadszky rendre ki is használja ebbéli képességeit, nem véletlenül végzett a rangsor élén. Érdekesség, hogy csapattársa, a szintén MTK-s Czvitkovics Péter végzett a második helyen, s ez azért lehetséges, mert hol Czvitkovics, hol pedig Zavadszky játszott a vonal mellett, de mindketten képesek eggyel beljebb, szakszóval mondva "jobbkettőben” is futballozni. Meglepő, hogy a válogatott Tokody Tibor csupán negyedik, míg az ugyancsak válogatott Dombi Tibor a nyolcadik helyen végzett.

Belső középpályások
1. ( 17.) Vincze Gábor (DVSC) 5,684 (19)
2. ( 22.) Adem Kapic (Ferencváros) 5,583 (24)
( 22.) Pomper Tibor (Videoton) 5,583
4. ( 24.) Ronald Habi (DVSC) 5,555 (27)
5. ( 40.) Balog Csaba (Zalaegerszeg) 5,428 (21)
6. ( 44.) Schwarcz Zoltán (Siófok) 5,407 (27)
7. ( 46.) Molnár Balázs (Zalaegerszeg) 5,400 (20)
8. ( 50.) Goran Jezdimirovics (MTK Hungária) 5,370 (27)
9. ( 54.) Bánföldi Zoltán (Békéscsaba) 5,360 (25)
( 54.) Korolovszky Gábor (Újpest) 5,360 (25)
11. ( 57.) Farkas Balázs (Újpest) 5,347 (23)
( 57.) Tóth Balázs (Videoton) 5,347 (23)
13. ( 61.) Kovács Péter (Siófok) 5,333 (18)
14. ( 77.) Jäkl Antal (Dunaferr, Győri ETO) 5,227 (22)
15. ( 79.) Darko Peric (Győri ETO) 5,217 (23)
16. ( 82.) Pintér Zoltán (Matáv Sopron) 5,200 (25)
17. ( 87.) Zováth János (Dunaferr, Ferencváros) 5,166 (29)
18. ( 90.) Erős Károly (Siófok, Kispest) 5,142 (28)
19. ( 92.) Csiszár Ákos (Matáv Sopron) 5,117 (17)
20. (100.) Horváth Róbert (Matáv Sopron) 5,058 (17)
21. (115.) Goran Jovanovics (Győri ETO) 4,857 (21)
22. (118.) Fehér Zsolt (Békéscsaba) 4,809 (21)

Gondolta volna bárki öt évvel ezelőtt, hogy a Vincze testvérek közül egyszer majd Ottó lesz az, aki az utolsó helyen végez a posztonkénti rangsorban saját kategóriájában, míg Gábor diadalmaskodik a saját mezőnyében? Nos, idén bekövetkezett, s ez a két futballistát is jellemzi: adott a sokkal tehetségesebb báty, aki az irányítók kreativitásával és egy-egy váratlan megmozdulással képes meccseket eldönteni – amikor viszont nincs kedve futballozni, észre sem lehet venni; és adott az öccse, aki kellő technikai tudással, szorgalmasan, sok munkával és a futball iránti alázattal (ezek egyébként a klasszikus védekező középpályás legfőbb erényei) kiemelkedik a mezőnyből. Vincze Gábor az elmúlt esztendőkben folyamatosan fejlődött, és ma már neki – valamint a szintén ezen a poszton jól teljesítő Ronald Habinak – is köszönhető, hogy a DVSC az ország egyik legjobb csapatának vallhatja magát. Adem Kapic továbbra is hozza a tőle már elvárható jó átlagot, míg Pomper Tibor tehetségét az bizonyítja: többszöri renitens viselkedése ellenére is a dobogóra fért. A középmezőny elején dicséretet érdemel a siófoki Schwarcz Zoltán és a békéscsabai Bánföldi Zoltán. Vannak viszont olyan labdarúgók, akiktől elvileg többet várhattak volna edzőik: ilyen például a Ciprusra szerződött Korolovszky Gábor, az MTK-s Goran Jezdimirovics és az újpesti Farkas Balázs – ők képviselik a középmezőnyt. És akkor szóljunk a hátsó régióról is, ha másért nem, hát azért, mert magyar szinten neves futballisták teljesítettek az átlag alatt. Pintér Zoltán, Zováth János, Erős Károly és Csiszár Ákos is tartozik egy bocsánattal szurkolói felé, csakúgy mint a győri vezetők, akik – az osztályzatok alapján – Goran Jovanovics személyében még a honi első osztály színvonalát is alulról súroló légióst igazoltak…

Irányítók
1. ( 1.) Lipcsei Péter (Ferencváros) 6,129 (31)
2. ( 2.) Illés Béla (MTK Hungária) 6,100 (30)
3. ( 5.) Dvéri Zsolt (Videoton) 5,888 (27)
4. ( 12.) Schultz Levente (Siófok) 5,736 (19)
5. ( 15.) Sándor Tamás (DVSC) 5,703 (27)
6. ( 18.) Szanyó Károly (Győri ETO) 5,680 (25)
7. ( 19.) Rósa Henrik (Újpest) 5,666 (21)
8. ( 41.) Somogyi József (Matáv Sopron) 5,419 (31)
9. ( 52.) Lengyel Ferenc (Dunaferr) 5,366 (30)
10. ( 56.) Bárányos Zsolt (Kispest) 5,352 (17)
11. ( 62.) Vincze Ottó (Zalaegerszeg) 5,315 (19)

Érdemes egyszer végigböngészni a névsort: korábbi válogatottak egész sora szerepel itt, egykori tehetségek, "világmegváltók”, külföldöt is megjárt hazai klasszisok. Aztán azt is érdemes végiggondolni, ki mire vitte. Furcsa ez a lista, az irányítók listája, mondhatnánk, csupa csalódott ember. És van is ebben igazság, hiszen Lipcsei Péter, ha nincs a korábbi súlyos sérülése, talán Portugáliában ünnepel hasonló sikert, Illés Béla több országban is sokra vihette volna, s ugyanez vonatkozik Dvéri Zsoltra is. Aztán ott van az Izraelt megjárt Sándor Tamás, az Európában sok helyen felbukkant Vincze Ottó, a Belgiumban szerepelt Bárányos Zsolt, a Dél-Koreát megjárt Somogyi József. Hazai szinten nem rossz futballistákról van szó, aztán valamiért mégsem ment nekik igazán. Csak ritkán tudtak igazi irányítóként, karmesterként szerepelni. Ez alól leginkább a lista első négy helyezettje kivétel. Lipcsei Péter maga is elismerte, hogy a hajrában már visszafogottabb teljesítményt nyújtott, ám addig (és ezt már mi tesszük hozzá…) rengeteg meccsen vitte a hátán a Fradit. Olykor úgy futballozott, mint fénykorában, mielőtt Portóba szerződött volna. Nem csoda, hogy őt semmiféle atrocitás nem érte azon a szomorú emlékű Debrecen elleni idényzárón… Illés Béla ezúttal is hozta a kötelezőt, ami az ő esetében azt jelenti, hogy tíz meccsből kilencszer az MTK legjobbja volt, emellett idén is rúgott olyan gólt, amelynek még az olasz vagy a spanyol bajnokságban is a csodájára jártak volna. "Béla király” itthon uralkodik immár évek óta, nagy kár, hogy nem akart hódítóként tündökölni. Dvéri Zsolt harmadik helye némileg meglepetés, hiszen csapata rendkívül rapszodikus teljesítményt nyújtott, remek időszakok után jött a visszaesés s a Videoton-tábor füttykoncertje. Egyértelműen dicséret illeti viszont Schultz Leventét, aki rendkívül hasznosan futballozott Siófokon, s nagy része van abban, hogy a Balaton-parti gárda igen előkelő helyen végzett. Akik ezután következnek, egyértelműen elmondhatják magukról (mi pedig róluk…) volt jobb, sokkal jobb szezonjuk is. Sándor Tamásnak tulajdonképpen nincs miért magyarázkodnia, csapatával kupadöntőbe jutott, és bronzérmet szerzett. Szanyó Károly távozik Győrből, s bár akadtak egészen remek meccsei, valamiért mégsem marasztalják. Rósa Henrik úgy érkezett Újpestre, mint "nagy fogás”, aztán egyszer csak a kispadon találta magát, Somogyi József, Bárányos Zsolt és különösen Vincze Ottó pedig alighanem környezetváltozásra vágyik, s ez meg is látszott produkciójukon. Lengyel Ferenc előtt le a kalappal: s nem azért, mert olyan gólokat lőtt, mint a BL-selejtezőn a Hajduk Splitnek. Ô a szívét, lelkét adta a gyakorlatilag leírt és megszüntetett Dunaferrnek.

Bal oldali középpályások
1. ( 10.) Böőr Zoltán (DVSC) 5,791 (24)
2. ( 13.) Daniel Rednic (MTK Hungária) 5,727 (22)
3. ( 32.) Szkukalek Igor (Ferencváros) 5,500 (26)
4. ( 34.) Németh Norbert (Győri ETO) 5,466 (30)
5. ( 51.) Tóth Norbert (Videoton) 5,368 (19)
6. ( 60.) Rósa Dénes (Dunaferr, Újpest) 5,333 (21)
7. ( 73.) Jozef Majoros (Matáv Sopron) 5,260 (23)
8. ( 75.) Balaskó Iván (Dunaferr, Matáv Sopron) 5,235 (17)
9. ( 80.) Daniel Usvat (Siófok) 5,210 (19)
10. ( 94.) Vincze Zoltán (Békéscsaba) 5,096 (31)
11. ( 97.) Tóth István (Matáv Sopron) 5,090 (22)
12. (101.) Buzás Attila (Dunaferr) 5,050 (20)

A bal oldali középpályások versengésében jobblábas futballista végzett az élen. Hogy ez Böőr Zoltán dicsérete vagy Tóth Norberték kritikája, azt mindenki döntse el maga. Az osztályzatokból viszont egyértelműen kiderül: a Loki fedezete alkotott igazán maradandót ebben a szezonban. Hogy mi is jellemzi a jó "balközepet”? Mindenekelőtt legyen gyors (mi tagadás, Böőr elég gyors), legyen gólerős (ha nem is pályázott a gólkirályi címre, azért néhány találattal hozzájárult az összterméshez), tudjon cselezni (a rivális védői jelentették, tud), tudjon beadni (ha nem is egy David Beckham, de centerezései többsége pontos), végezetül pedig legyen jó az erőnléte (Kicsi a bors, de erős – a 170 centiméter magas, 67 kilós futballista az első perctől fogva az utolsóig rohangál fel s alá). Más szóval, Böőr megérdemelten futott be az első helyre. Ha azt vesszük alapul, hogy a klubvezetők gyakorta hangoztatják: légióst csak akkor érdemes igazolni, ha jobb a magyar vetélytársánál, akkor elmondható, Daniel Rednic, valamint Szkukalek Igor jó vásár volt. Igaz, Rednic is jól járt az MTK-val, hiszen megbízható produkcióját nemcsak a szerződésében megjelenő összeggel, hanem egy bajnoki aranyéremmel is honorálták. Összességében Szkukalek is jó idényt zárt, noha az utolsó fordulóban történtek után a Ferencváros középpályása nyilván más véleményen van… Két Norbert végzett a negyedik, illetve az ötödik helyen, ami legfeljebb annyiból meglepetés, hogy mind az utánpótlás-válogatott Némethtől, mind a Gellei Imre által – egészen a bundaügy kirobbanásáig – számításba vett Tóthtól elvárható lenne az egy fokkal jobb teljesítmény. Talán Rósa Dénes dicsérhető még: a fiatal labdarúgó akkor alkotott igazán maradandót, amikor Dunaújvárosból Újpestre került. A többieket – osztályzataik alapján – a futottak még kategóriájába sorolhatjuk; persze, nem úgy, mint Böőrt…

Jobb oldali támadók
1. ( 3.) Kenesei Krisztián (Zalaegerszeg) 6,035 (28)
2. ( 16.) Gera Zoltán (Ferencváros) 5,692 (26)
3. ( 29.) Tököli Attila (Ferencváros) 5,533 (30)
4. ( 53.) Herczeg Miklós (Győri ETO) 5,363 (22)
5. ( 65.) Bajzát Péter (DVSC) 5,300 (20)
6. ( 67.) Horváth Ferenc (Újpest) 5,280 (25)
7. ( 78.) Torghelle Sándor (Kispest) 5,222 (27)
8. ( 93.) Igor Nicsenko (Győri ETO) 5,100 (20)
9. ( 95.) Bükszegi Zoltán (Dunaferr) 5,095 (21)
10. ( 99.) Sira István (Matáv Sopron) 5,066 (30)
11. (109.) Faragó István (Zalaegerszeg) 4,941 (17)
12. (110.) Valentin Miculescu (Békéscsaba) 4,904 (21)
13. (113.) Jovan Drobnjak (Dunaferr) 4,888 (18)

Nehéz érvényesülni egy olyan kategóriában, amelyben egyszerre több gólkirályjelölt is indul. Kenesei Krisztián, Gera Zoltán és Tököli Attila – megannyi márkás név a magyar futballban. Kenesei nyert, és kicsit elgondolkodhatunk azon, hogy a bajnoki rendszernek mennyit köszönhet ő, hiszen a végén neki alsóházi ellenfelek ellen kellett jó teljesítményt nyújtania, míg vetélytársai a felsőházba tartozó ellenfelekkel küzdöttek meg. A kérdés felvetésének jogosságát a számok is alátámasztják: Kenesei úgy lett gólkirály, hogy huszonhárom góljából csak egyet lőtt olyan csapatnak, amely a végjátékben a felsőházba tartozott! Ezzel együtt elsősége elimerést érdemel, hiszen igen tekintélyes mezőnyben végzett az élen. Gera Zoltán második helye ékes bizonyítéka annak, hogy a ferencvárosiak legnagyobb kedvence remek évet zárt, meghatározó embere lett csapatának, az pedig a találgatások birodalmába tartozik, hogy miként végzett volna, ha sérülése miatt nem hagy ki nagyon sok meccset. A harmadik helyezett Tököli Attila gyaníthatóan nem elégedett, hiszen roppant nehéz évet zárt, komoly feladatok hárultak rá a Ferencvárosban és a válogatottban is, előbbiben ráadásul kiválóan meg is állta a helyét, ám a Fradinak a hajrában történt összezuhanása az ő teljesítményére sem hatott kedvezően. Talán Herczeg Miklóst is meglepi, hogy negyedik lett ezen a poszton, hiszen a Győrben sem tudott alapemberré válni, ám az igaz, hogy csereként beállva gyakran volt képes lendíteni csapata játékán. Bajzát Péter többre is képes lehetne, Horváth Ferenc pedig többre is képes volt – egyikük sem emlékezhet vissza igazán jó szívvel a hátunk mögött hagyott bajnoki esztendőre. Mindkettőjüknek voltak jó meccseik, de hozzájuk méltatlanok is, elsősorban ezért nem tudtak előrébb végezni. A kiesett Kispest talán legkapósabb tehetsége, Torghelle Sándor alighanem más nyomokat hagyott a szurkolók emlékezetében, mint amit a hetedik helyezése sejtet, de természetesen ő sem tudta magát függetleníteni csapata szereplésétől. Ez a minősítés erősen átlagos, ám ha minden igaz, hamarosan egy erősebb együttesben bizonyíthatja, hogy nem rajta múlott a kudarc, és akkor jövőre akár előkelőbb, talentumához méltóbb helyen is zárhatja a bajnokságot. A többiek nemigen nyújtottak maradandót, de ennél sokkal fontosabb, hogy a jelek szerint a mi futballunk ezen a poszton nem is áll túl gyengén.

Bal oldali támadók
1. ( 6.) Kovács Zoltán (Újpest) 5,857 (28)
2. ( 25.) Fülöp Zoltán (Siófok) 5,538 (26)
3. ( 30.) Marius Sumudica (DVSC) 5,523 (21)
4. ( 37.) Tóth Mihály (Matáv Sopron) 5,437 (32)
5. ( 62.) Keresztúri András (Békéscsaba) 5,315 (19)
( 62.) Róth Ferenc (Videoton) 5,315 (19)
7. ( 71.) Juhász Roland (MTK Hungária) 5,263 (19)
8. ( 86.) Leandro (Ferencváros) 5,172 (29)
9. ( 91.) Egressy Gábor (Zalaegerszeg) 5,125 (24)
10. (102.) Tóth György (Békéscsaba) 5,041 (24)
11. (103.) Terjék Lajos (Videoton) 5,000 (19)
12. (111.) Marius Sasu (Kispest) 4,900 (20)

Az újpesti Kovács Zoltán magasan a legjobb volt ebben az összevetésben. A csatár tavaly nyáron érkezett vissza – az ő esetében nyugodtan írhatjuk, hogy haza – a Megyeri útra, és az első bajnokságában máris tizennégy gólt szerezve ő lett a lila-fehérek házi gólkirálya. A támadó nemcsak a befejezésben, hanem az előkészítésben is jeleskedett, hiszen hét gólpasszt is adott, így a gólpassz plusz gól összesítő táblázaton is előkelő helyre került. Kovács Zoltán nem sok mérkőzést hagyott ki ebben a bajnokságban, de azokon a találkozókon, amikor ő sérülés vagy eltiltás miatt a lelátón ült az Újpestnek sem ment igazán, ez mindent elmond a teljesítményéről. Fölényesen nyert Kovács Zoltán ebben a kategóriában, még úgy is, hogy olyan játékos is van mögötte, aki több gólt szerzett a bajnokság során. Ez is mutatja, hogy egy jó csatárnak manapság már nem csak a góllövés a dolga, a védekezésből is ki kell vennie a részét. Az újpesti csatár a siófoki Fülöp Zoltánt előzi meg, aki a tervek szerint társa is lehet a Kovács Zoltánnak, hiszen az újpesti vezetők szeretnék szerződtetni a sárga-kékek támadóját. Fülöp különösen tavasszal nyújtott jó teljesítményt, sokatmondó statisztikai adat róla, hogy gólt szerzett az MTK, a Ferencváros és az Újpest ellen is. A vörös hajú játékos eredményének értékét növeli, hogy sokszor egyedüli támadó volt a Siófokban, és mégis eredményes tudott lenni. A Debrecen román légiósa, Marius Sumudica a bajnokság végén elmondta, hogy jobban örült volna, ha góljait jobb elosztásban lövi. A támadó arra gondolt, hogy tizenhat góljából többet is alsóházban szerepelő csapatok ellen szerzett. Ebben az összevetésben kapott helyett az MTK fiatal labdarúgója, Juhász Roland is, aki az utolsó fordulóban szerzett góljával bajnoki címet nyert a kék-fehéreknek. Teljesítményének értékét növeli, hogy a bajnokság során többször középső védőként szerepelt együttesében. A Kispest pedig többek között azért esett ki az élvonalból, mert a román sztárja, Marius Sasu az utolsó helyen végzett a csatárok versenyében…