A nyomozás gőzerővel folytatódik tovább

2003.06.11. 21:35
Címkék
Hétfőn előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a szombaton elfogott férfit, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy a Borsodi Liga utolsó fordulójában, az Üllői úti stadionban rendezett FerencvárosDVSC-MegaForce bajnoki mérkőzés után bántalmazta a DVSC játékosainak egyikét.
A titkosszolgálati módszerekkel azonosított 35 éves budapesti férfit a Magyarország–Lettország találkozó szünetében fogták el – jelentette az MTI. A gyanúsított kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, a bíróság hétfőn előzetes letartóztatásba helyezte csoportos garázdaság bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt. Pál József alezredes, a BRFK nyomozófőosztály szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője közölte, szombaton bíróság elé állították a már korábban elfogott 24 éves budapesti férfit, aki a tv2 operatőrét megtámadta, kameráját megrongálta. Ôt szintén előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság csoportosan elkövetett garázdaság miatt. A beismerő vallomására való tekintettel a bíróság szabadlábra helyezte azonban azt a férfit, aki ellen a speciális nyomozócsoport munkatársai közösség elleni izgatás bűntette elkövetése alapos gyanúja miatt indítottak eljárást.Pál Józseftől megtudtuk, eddig 32 tanút hallgattak meg, és elmondta azt is, reméli, további videofelvételek megtekintésével sikerül még több rendbontót azonosítani. "A stadionban több helyütt elhelyezett biztonsági kamerák közül némelyik nyolcórás filmet rögzített, amit ha indiferens, ha nem, elemeznünk kell.” – mondta az alezredes, aki hozzátette, a mérkőzést követő rendbontók felkutatására létrehozott csoportban a IV., a VIII., és a IX. kerületből, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányságról összesen 25 rendőr dolgozik az ügyön, s ennek a speciális csapatnak köszönhetően fogtak el három újabb gyanúsítottat, köztük azt a férfit, aki Szentes Lázárt, a Debrecen vezetőedzőjét hátulról leütötte. A mérkőzés után a helyszínre vezényelt rendőrség 14 szurkolót állított elő, közülük tizenegyet őrizetbe vettek, hat személyt pedig múlt hétfőn rendzavarásért gyorsított eljárásban a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) elítélt. Pál József lapunk kérdésére elárulta: kizárólag akkor lenne elégedett a nyomozócsoport munkájával, ha valamennyi elkövetőt elfognák, s nyomatékosította: erre igenis reális esélyt lát. Egyelőre nyomozati titok, így nem kaptunk információt arról, hány tettes után nyomoznak még.
Legfrissebb hírek

Rodri: Valaki biztosan segített nekem odafentről

Foci vb 2026
38 perce

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
7 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
7 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
8 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
8 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
8 órája