Ma temetik a DVTK volt edzőjét, Fekete Ferencet

2003.05.27. 22:13
Címkék
Hosszú betegség után 59 esztendős korában Miskolcon elhunyt Fekete Ferenc, egykori kiváló labdarúgó és edző.
Az MVSC-ben tűnt fel, 1965-ben már az NB I B-s góllövőlista éllovasai között szerepelt. Katonaéveit Kaposvárott töltötte, s közben az ottani Honvédban futballozott. A somogyiaktól a Bp. Honvédhoz került, a piros-fehéreknél olyan kiválóságokkal játszott, mint Tichy Lajos, Kocsis Lajos és Sipos Ferenc. A fővárosiak után a DVTK következett, Fekete Ferenc pályafutása azonban nem tartott sokáig, egy betegség miatt ugyanis visszavonult. Pályaedzője volt az 1978–1979-es bajnokságban bronzérmet szerző DVTK-nak, később Újpesten Temesvári Miklóst segítette pályaedzőként. Diósgyőrben 1983-ban vezetőedzővé nevezték ki, majd kisebb csapatoknál dolgozott, és dolgozott a megyei szövetségben is. Búcsúztatására ma 11.30 órától a Mindszenti temetőben kerül sor.
Legfrissebb hírek

Tempó volt, fantázia nem – ikszelt Udinében a Como

Olasz labdarúgás
46 perce

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
58 perce

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
1 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
1 órája

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
2 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlai, Kerkez és Varga is nemzetközi kupanegyeddöntőn játszhat

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik