NB I B - Pápa-Szolnok 1-1

VARJAS KÁLMÁNVARJAS KÁLMÁN
2003.04.23. 23:37
Címkék
GÓLSZERZŐ
Sitku a 7. percben a kifutó Rézsó mellett 14 méterről az üres kapu bal oldalába helyezte a labdát (1–0). Kiss Péter a 25. percben, bal oldali szöglet után hat méterről, középről fejelte a labdát a jobb alsó sarokba (1–1)

SÁRGA LAP
Zahorecz (Letenyei buktatásáért) a 42. percben

SZÖGLETARÁNY: 9:5 (2:5)

Szakadó esőben a két gól mellett Plókai Attila távoli szabadrúgása jelentett feljegyzésre érdemes eseményt az első játékrészben.
Fordulás után esemény több volt ugyan, újabb találat viszont nem születzett. Sebességet váltottak a hazaiak, ám három helyzet ezúttal is kihasználatlanul maradt. A mérkőzés hátralévő részében továbbra is a vendéglátók támadtak, azonban a meddő mezőnyfölény nem vezetett eredményre. A vendég szolnokiak kidolgozott helyzet és kapura rúgás nélkül is elérték céljukat: egy ponttal távoztak Pápáról.

Mestermérleg

Pintér Attila:
– Nagy erőket mozgósítottunk a győzelem megszerzése érdekében, ám a támadófutballunkat a játékvezetés sok téves ítélettel hátráltatta.

Tóth Dénes: – Magas színvonalú játékvezetés mellett, küzdelmes mérkőzésen igazságos eredmény született.
Legfrissebb hírek

Koreai–magyar szolidaritás

Jégkorong
7 perce

Kosárlabda: folytatódott a finomhangolás az U16-os fiúválogatottnál

Utánpótlássport
49 perce

Csordás, Bátyi és Tóth Flóra kikerült a magyar női jégkorong-válogatott keretéből

Jégkorong
54 perce

Tollaslabda Eb: nyolcaddöntőbe jutott a Kis-Kasza Miklós, Horváth Csanád páros

Egyéb egyéni
1 órája

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja

Labdarúgó NB I
2 órája

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
2 órája

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2 órája

Vb-2026: Lundgren és Agyemang sem játszhat a tornán

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik