Kovács Zoltán duplázott

Vágólapra másolva!
2003.03.01. 20:55
Címkék
Szombat délelőtt a téli felkészülés utolsó edzőmeccsét játszotta le az Újpest az NB I B-s Fót ellenében. A lila-fehérek az utóbbi időben sokat szidott Megyeri úti műfüves pályán fogadták fiókcsapatukat. A találkozóra kilátogató szurkolók árgus szemekkel figyelték, hogy az elmúlt hetekben gyengén teljesítő kedvenceik ezúttal mire lesznek képesek.
Kovács Zoltán elégedetten ünnepelhetett (Fotó: Németh Ferenc)
Kovács Zoltán elégedetten ünnepelhetett (Fotó: Németh Ferenc)
Kovács Zoltán elégedetten ünnepelhetett (Fotó: Németh Ferenc)
Kovács Zoltán elégedetten ünnepelhetett (Fotó: Németh Ferenc)
Kovács Zoltán elégedetten ünnepelhetett (Fotó: Németh Ferenc)
Kovács Zoltán elégedetten ünnepelhetett (Fotó: Németh Ferenc)
Az első félidő még gyöngére sikeredett, és jó ideig ugyanez az unalmas futball jellemezte a második játékrészt is, ám az utolsó félórára az Újpest felpörgette az iramot, és helyenkét szépen futballozva – elsősorban Kovács Zoltán duplájának köszönhetően – magabiztosan nyert. Persze a szurkolók azért nem tapsolták véresre tenyerüket a 90 perc alatt, de a szombati produkció valamelyest biztatóbbnak tűnt a korábbiaknál.
Szabó András vezetőedző szerint a Fót ellen már összeszedettebb volt a lilák védekezése, ugyanakkor a szakember szerint csapata támadójátéka még mindig nem működik úgy, ahogy szeretné.

Újpest–Újpest FC-Fót 3–0 (1–0)

Megyeri út, 600 nézô. V: Sus
ÚJPEST: Vlaszák – Szélesi (Lettrich), Tamási, Juhár, Vanczák – Simek (Németh T.), Farkas B., Korolovszky, Sloncík (Cseri) – Kovács Z. (Móri), Tokody (Bóér)
FÓT: Czigány (Gubán) – Lázár (Lenicheck), Páles, Vaskó, Zoufal (Terjék Zs.), Szlezák – Jeferson, Kapcsos, Hajdú – Bánka (Gohér) – Palásthy
G: Kovács Z. (2), Tamási (11-esbôl)
A találkozón könnyebb combizom-húzódás miatt nem szerepelt Horváth Ferenc és a sérüléséből már felépült, de orvosi tanácsra inkább még óvatosan mozgó Rósa Henrik sem, ám a jövő heti, Ferencváros elleni rangadón már mindkettőjükre számíthat majd Szabó András.
Essék szó egy másik újpesti játékosról is, bár ha Medgyesi Lászlóról írtunk az elmúlt egy évben, az túl sok jót nem jelentett a védő számára. Így van ez most is… Medgyesi ugyanis talpcsonttörése után hiába kezdte el az edzéseket, a korábban műtött térde nem bírta a terhelést, s mint kiderült, porcleválás és keresztszalag-szakadás miatt szerdán megint operáció vár a játékosra.
"Nagyon el vagyok keseredve, hiszen az újabb műtét után bizonyára jó ideig ismét harcképtelen leszek – mondta Medgyesi László. – Hogy magam alatt vagyok, az még enyhe kifejezés, egész egyszerűen kilátástalannak érzem a helyzetemet. Annál is inkább, mert a nyáron lejár az Újpesttel kötött szerződésem, és a történtek után aligha akarnak majd hosszabbítani velem a Megyeri úton. A vezetők ugyanis különösebben nem érdeklődnek az állapotomról, ez pedig jelenthet valamit…”
Legfrissebb hírek

Kiesett a kenyai közönségkedvenc, Evans nagy meccset nyert Wade ellen a darts-vb-n

Egyéb egyéni
4 perce

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Csupasport
10 perce

Zambia a ráadás során mentett pontot az Afrikai Nemzetek Kupája második mérkőzésén

Minden más foci
23 perce

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
57 perce

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
1 órája

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
1 órája

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
1 órája

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
2 órája
Ezek is érdekelhetik