Elúszik a hatalmas pénz

A csatár életpályája meglehetősen sajátságos. Itthon gólerős, bár olykor elképesztő ziccereket ront (alaposan felbosszantva ezzel az MTK híveit…), viszont külföldön nincs szerencséje. Próbálkozott ő már a belga Geel csapatánál, aztán nem kis meglepetésre Szófiában is szerepet kapott a Levszki csapatánál, az útja azonban újra és újra hazavezetett. Most sem lesz másként, hiába ígértek már-már mesés jövedelmet a kínai bajnok Dalian Shide vezetői, hiába kapott Japánba szóló repülőjegyet, ahol a csapat edzőtáborozott, közbeszólt egy sérülés. A játékost péntek délután szállodai szobájában értük utol.
– Gratulálhatunk?
– Nincs mihez – mondta Ferenczi István. – Szombaton pakolok és indulok haza. Hihetetlen balszerencsém van, a második edzésen megsérültem, így nem léphettem pályára azon a próbameccsen, amelyik miatt kiutaztam.
– Mondják majd itthon, hogy megint magyarázkodik egy sikertelen kísérlet után…
– Szó sincs magyarázkodásról, a kínaiak azért hívtak meg Japánba, hogy lássák, mire vagyok képes, rögtön edzeni kezdtem a csapattal, jött volna az edzőmeccs és ha ott megfelelően teljesítek, már írhattam volna alá a szerződést. Tudom, hogy szükség volna rám, hiszen még most sem tettek le rólam.
– Vagyis?
– Nincs vagyis. Jövök haza és tavaszszal az MTK-ban játszom.
– Mi vonzotta a világ másik végére?
– A pénz, a rengeteg pénz. Ilyen ajánlatot én még soha életemben nem kaptam, és nemcsak én jártam volna jól a kínai szerződéssel, hanem az MTK is. És ehelyütt azért van mit tisztázni: magyar játékosnak aligha kellene szégyenkezni azért, ha Kínába szerződhet. Én néhány nap után is megállapítottam, a Dalian Shide játékoskerete erős, nem véletlenül ők nyerik három éve a bajnokságot. A játékosok gyorsak, erőszakosak, talán csak a taktikai repertoárjuk szegényesebb, mint a miénk. Ráadásul meg kellett volna küzdenem a csapatba kerülésért, hiszen egy kínai és egy bolgár válogatott csatáruk van. Ettől függetlenül úgy érzem, beverekedtem volna magam a csapatba, és a tíz hónap talán felejthetetlen időszaka lehetett volna a pályafutásomnak.
– Merthogy már elköszönt a kínaiaktól?
– Igen, elköszöntem. Az ügyeimet intéző Vörösbaranyi József, valamint egy norvég menedzser rám bízta a döntést, de most már nem variálok, irány Budapest és irány az MTK-pálya.
– Valószínűleg tárt karokkal fogadják, hiszen mindössze egy brazil csatárt szerződtettek.
– Igen, ezt hallottam, és egyelőre fogalmam sincs, hogy Egervári Sándor kezdőként számít-e rám. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy idén még egyetlen edzőmeccsen sem léptem pályára az MTK-ban. Ha felépülök a sérülésemből, játszani akarok, és nem a kispadon ülni. Jó lenne megelőzni a Ferencváros, a nyáron bajnoki címet ünnepelni, de azt most ne kérdezze meg, hogy akkor majd a világ melyik országába indulok próbajátékra…