Az igazán értékes döntetlen

Vágólapra másolva!
2003.02.21. 20:58
Címkék
Meglehet, tévednek azok, akik előre leírják a játékosai többségét elvesztő Dunaferrt. Mert bár valóban csapatnyi futballista hagyta el az együttest, Gálhidi György szaktanácsadó, Jung József edző és Pálinkás András kapusedző szívós munkájának köszönhetően alakulgat egy új gárda.
Lengyel Ferenc rutinja nagyon sokat ér
Lengyel Ferenc rutinja nagyon sokat ér
Lengyel Ferenc rutinja nagyon sokat ér
Lengyel Ferenc rutinja nagyon sokat ér
Lengyel Ferenc rutinja nagyon sokat ér
Lengyel Ferenc rutinja nagyon sokat ér
Lengyel Ferenc csapatkapitány mellé csupa fiatal került, akik lelkesek és fegyelmezettek. Érzik, óriási lehetőség nyílt előttük azzal, hogy az élvonalban futballozhatnak. Tehetségüket, akaraterejüket, elszántságukat a pénteki edzőmeccsen, a KSZO Ostrowiec ellen is bizonyították, hiszen döntetlent értek el a lengyel élvonalban futballozó vendéggárda ellen. Gálhidi György 1–4–5–1-es hadrendben küldte pályára a Dunaferrt, s bár a hadrend szigorú védekezést jelez, mégsem mondhatjuk, hogy bunkerfutballt játszottak az újvárosiak. A két szélső középpályás, Nikolov Balázs és Csehi Tamás, ha csak tehette, felzárkózott az éket játszó Jovan Drobnjak mellé, és – főleg az első félidőben – gyakorta a lengyel védelem mögé kerültek. A rutintalanság számlájára írható, hogy kimaradtak a helyzetek, de a második félidőben már ezen a téren sem volt gond.

Dunaferr–KSZO Ostrowiec (lengyel) 2–2 (0–1)
Budatétény, 50 nézô. V: Gréninger
DUNAFERR: Bita (Deli) – Szabó G., Pintér, Vaskó, Rozsi – Nikolov (Tóth J.), Lengyel, (Weitner), Rósa D., Klement, (Tamási), Csehi T. (Báló) – Drobnjak (Rompos)
A Dunaferr góljait Lengyel és Rompos szerezték
Látható, hogy óriási lelki teherrel futballoznak Lengyelék. Nemcsak a pénztelenség, de a sikertelenség is nyomasztja a labdarúgókat. Éppen ezért mindkét újvárosi gól után óriási öröm volt a pályán, egymás nyakába ugráltak a játékosok. Nemcsak az elmaradt fizetésre vágynak tehát az újvárosiak, hanem a sikerre is éhesek, mert érzik, megfogyatkozott, meggyengült csapatukra nehéz napok várnak a tavaszi folytatásban. A nézők meglepve láthatták, milyen nagy kedvvel futballozik Rósa Dénes, akiről pedig az a hír járta, hogy Újpestre szerződik. A középpályásnak is tartozik a kft., ezért Rósa, csakúgy mint a társai többsége, a ligától vár segítséget. Ám ez nem jelenti azt, hogy távozik Dunaújvárosból.
"Pénteken a lengyelek elleni mérkőzés előtt Gálhidi György megszólított a csapat előtt az öltözőben, s kérte, nyilatkozzak terveimről – mondta Rósa Dénes. – Elmondtam, hogy mindenki hallja: szerződés köt a Dunaferrhez, ezért nem akarok, de nem is tudnék másutt futballozni. Jelen állás szerint maradok, és természetesen szeretnék úgy futballozni, hogy hasznára legyek a csapatnak.” Rósa nemcsak fogadkozott, hiszen pénteken a Dunaferr egyik legjobbja volt; szellemesen, ötletesen futballozott, s ha a kapu előtt jobban koncentrál, akár két gólt is rúghatott volna.
Legfrissebb hírek

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
10 perce

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
11 perce

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
18 perce

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
47 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
1 órája

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik