Nem bírtak a svédekkel

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.02.19. 20:50
Címkék
DVSC–Örgryte (svéd) 1–2 (1–2)

Todi
DVSC: Tomic – Kiss Z., Éger, Szekeres, Selymes – Dombi, Vincze G., Sándor T., Habi – Sumudica, Andorka
A DVSC gólját Dombi szerezte.
DVSC–Örgryte (svéd) 1–2 (1–2)

Todi
DVSC: Tomic – Kiss Z., Éger, Szekeres, Selymes – Dombi, Vincze G., Sándor T., Habi – Sumudica, Andorka
A DVSC gólját Dombi szerezte.
Újabb mérkőzést játszott az Olaszországban edzőtáborozó Debreceni VSC csapata. Ezúttal a jó játékerőt képviselő, a svéd első osztályban szereplő Örgryte volt az ellenfél. A svédek jelenleg a harmadik helyen állnak hazájuk bajnokságában, és mert náluk is zord az időjárás, ezért készülnek Olaszországban. Szentes Lázár vezetőedző csere nélkül játszatta csapatát, és bár 1–0-ra vezetett a Loki, mégis vereség lett a vége. A második félidőben Marius Sumudica büntetőt hibázott.
A DVSC csütörtök délután is pályára lép Rómában, aztán a mérkőzés után hazaindul. Szombaton már a Loki-szurkolók is láthatják kedvenceiket, hiszen a tervek szerint 14 órakor az FC Oradea ellen mérkőznek Sándor Tamásék. Hogy hol lesz a találkozó, még nem tudni, egy biztos: harminc ember folyamatosan dolgozik, hogy letakarítsa a havat a debreceni stadion gyepéről.
Legfrissebb hírek

Férfi hokiválogatottunknak nem kedvezett a hosszabbítás Norvégia ellen

Jégkorong
28 perce

Cseh Sándor: Az ember miért legyen szomorú, ha boldog is lehet? Nagyon büszke vagyok a csapatra

Vízilabda
34 perce

Nyolc magyar a főtáblán a férfi párbajtőrözők heidenheimi vk-versenyén

Egyéb egyéni
38 perce

Értékelje a magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki teljesítményét!

Vízilabda
1 órája

A szétlövésben ezúttal alulmaradt, Európa-bajnoki ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Lukács Péter 11 gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
1 órája

Jégkorong: négy korosztályos fiúválogatott lépett pályára

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik