Nyíregyháza - Szatmári Csaba premierje

Vágólapra másolva!
2003.02.07. 20:38
Címkék
A Magyar Labdarúgóliga fegyelmi bizottsága megállapította a diósgyőri klub szerződésszegését Vén Gáborral és Rob Kornéllal szemben, így a két, Nyíregyházán készülő futballista szabadon igazolhatóvá vált. A döntés, persze, akkor emelkedhet jogerőre, ha a diósgyőriek 15 napon belül nem fellebbeznek.Nem ez volt az egyetlen jó hír a Nyírség-Spartacusnál, hiszen a piros-kékek pénteken lecsaptak Szatmári Csabára is. A korábbi olimpiai válogatott, kétszeres Magyar Kupa-győztes balhátvéd a tavalyi súlyos sérüléséből felépülve csapatkapitányként sem tudta visszanyerni helyét a Debreceni VSC kezdőcsapatában, így a Loki vezetősége nem zárkózott el a játékos kölcsönadásától. Tegnap az érintettek minden kérdésben megegyeztek, a futballista délután már Nyíregyházán tréningezett, szombaton pedig edzőmérkőzésen is bemutatkozik.Ugyanez vonatkozik Németh Viktorra is. A Dunaferrtől távozó kapus két nap után végre leküzdötte a hóakadályokat, és pénteken bekapcsolódott új csapatának munkájába. Ismét Nyíregyházán gyakorol Laskai Attila is, aki a belga AA Gent együttesénél járt próbajátékon: a belgáknak tetszett a középpályás produkciója, és a nyáron minden bizonnyal szerződést kínálnak neki.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik