Nemzetisport.hu 2010.12.15 20:01 Frissítve: 2014.09.12 01:17

Nem sikerült a bravúr a Sopronnak Rátgéberék ellen

A női kosárlabda Euroliga egyetlen veretlen csapata, a török Fenerbahce Sopronban lépett pályára a B-csoport 8. fordulójában. Bár a Rátgéber László irányította vendégek kezdtek jobban, sokáig vezetett a magyar csapat is, a Fenerbahce azonban érvényesítette a papírformát, és végül 92–81-re megnyerte a meccset. 

A Sopron nem bírt a Fenerrel (Fotó: Németh Ferenc)

A Rátgéber László által irányított, Vajda Annát is a soraiban tudó török együttes a leghűségesebb városban is folytatta volna remek sorozatát, ezzel a magyar edző javításra készült a Székely Norbert elleni mérlegén. A soproniak szakvezetője ugyanis edzőként eddig 11 győzelem mellett 8 vereséget könyvelhetett el Rátgéber csapataival szemben.

Már a bemelegítés során kiderült, hogy a világ jelenlegi legjobb kosarasának tartott, olimpiai és világbajnok, WNBA- és Euroliga-győztes Diana Taurasi nem lép pályára Sopronban. Az isztambuliak amerikai szupersztárja – aki 24.6 pontos átlaggal vezeti a mesterlövészek listáját a kontinentális vetélkedésben – a szállodában maradt, mivel gyengélkedett, így Rátgéber László nem tudta hadra fogni.

Bár a vendégek vezetésével indult a meccs, már ekkor is látszódott, hogy a magyar csapat nagyon felszívta magát a találkozóra. 5–0-ra, majd 19–10-re is vezetett a Fenerbahce, innen kezdtük meg a felzárkózást. A Sopronban ezúttal is klasszis teljesítményt nyújtott Angel McCoughtry, rajta kívül Amber Holt és Honti Kata vitte a prímet a támadásokban.

Az első szünetre mínusz hatra jött fel a Sopron, utána azonban alaposan megnyomta a második negyedet. Tamane kétpontosával 28–28-nál utolértük a törököket, majd folyamatosan belelendülve tízpontos fórt alakítottunk ki (40–30).

A folytatásban Taylor vezérletével csökkentették a különbséget a vendégek, és a negyedik negyedet már a Fener kezdte előnyben. A hajrára már nem maradt izgalom, és hiába dobott McCougtry 39 pontot, amivel a legeredményesebb lett, a törökök végül 11 ponttal nyertek, és továbbra is veretlenek. Rátgéber ezzel a sikerrel javított magyar kollégájával szembeni mérlegén. A vendégek magyar légiósa, Vajda Anna 5 pontig jutott a találkozón.

A 4/4-es mutatónál tartó soproniak január 12-én a szintén bombaerős orosz Jekatyerinburgot fogadják.

MAJDNEM SIKERÜLT A SOPRONNAK
    

 

 NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA, B-CSOPORT
MKB-EUROLEASING SOPRON–FENERBAHCE 81–92 (15–21, 27–13, 22–34, 17–24)
Sopron, 1500 néző. Vezette: Gologanov (bolgár), Glod (luxemburgi), Delauné (francia)
SOPRON: HONTI 17/6, Holt 11/3, MCCOUGHTRY 39/6, Krivacsevics, Tamane 8. Csere: Abramzon, FŰRÉSZ 6/6, Varga Zs.
FENERBAHCE: TUNCLUER 14/6, Horakova 8/6, TAYLOR 37/12, YILMAZ 22, Matovics 4. Csere: Vajda 5, Vardarli, Ivegin, Nevlin 2
Az eredmény alakulása. 3. p.: 4–7. 8. p.: 12–19. 13. p.: 24–28. 17. p.: 36–30. 22. p.: 46–41. 26. p.: 53–52. 29. p.: 61–63. 33. perc: 70–76. 38. p.: 79–89
 MESTERMÉRLEG
Székely Norbert: Két jó együttes csapott össze, kár, hogy nem mi jöttünk ki győztesen a mérkőzésből. A második félidőben nem tudtunk olyan ellenállást kifejteni, amely elvárható lett volna. Megfogadjuk vendégeink edzőjének tanácsát, és legyőzzük a Jekatyerinburgot.
Rátgéber László: Nem csak a győzelem, hanem annak módja miatt is boldog vagyok. Az első félidőben faultproblémákkal küszködtünk, de Vajda beállításával stabilizálni tudtuk játékunkat. Ezt a jó soproni csapatot a Jekatyerinburg legyőzésére biztatom.
UMCC Jekatyerinburg (orosz)–Rivas Ecópolis (spanyol) 68–60
Gospic Croatia (horvát)–Lotos Gdynia (lengyel) 98–83
 AZ ÁLLÁS
1. Fenerbahce (török) 8 8 732–615 16
2. Jekatyerinburg (orosz) 8 7 1 621–514 15
3. SOPRON 8 4 4 622–603 12
4. Rivas (spanyol) 8 3 5 566–610 11
5. Gospic (horvát) 8 1 7 617–712 9
6. Gdynia (lengyel) 8 1 7 595–699 9
2022.12.29 23:09:09

Kosárlabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Most sokkal nagyobb szükség van példaképekre, mint korábban bármikor. A Fegyvernekyvel, Ocskayval kapcsolatban említett tulajdonságok egyre kevésbé tűnnek fontosnak, mindent átsző az üzlet, a rossz értelemben vett karrierizmus, a csillogó, álságos és felületes világ.

2022.12.27 23:37:35

Kosárlabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A nemzetközi mezőnyben mindenki elismeri őt.

2022.11.12 21:54:14

Kosárlabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Tehetséget és észt viszont nem lehet csak úgy a játékosokba tölteni, van, ami tanulhatatlan.

2022.10.18 17:32:03

Kosárlabda nemzetisport.hu

Visszafogottan teljesített a magyar bajnok, így nem tudta újabb trófeával gyarapítani gyűjteményét.