Kosárlabda: Lóránték legyőzték a veretlen listavezetőt

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.12.02. 14:49
Lóránt Péter klubja, az olasz Virtus Roma igen komoly fegyvertényként vasárnap két vállra fektette az olasz férfi kosárlabda-bajnokság élvonalának eddigi veretlen listavezetőjét, a Cimberio Varesét, ezzel megőrizte pozitív mutatóját honfitársunk csapata, amely továbbra is a középmezőny elején tanyázik a kontinens egyik legerősebb nemzeti bajnokságában.

A magyar válogatott ásza csereként beállva mindösszesen 8 percet kapott, ami alatt pontot nem szerzett, sőt, dobáskísérlete sem volt, 1 védőlepattanó, 1 gólpassz, 1 eladott labda és 1 fault kerül fel a neve mellé ezen a találkozón.

Remekül kezdett a Virtus, mely alaposan megtévesztette játékosai, illetve edzője által tett nyilatkozataival a bajnokság eddig kiemelkedően szereplő első helyezettjét, ugyanis kemény, rakkolós játékot ígért Calvani mester és a római alakulat, ám végül egy dobópárbajt kezdett erőltetni a remekül tüzelő Jordan Taylo irányította fővárosi alakulat. A második negyed végén már 15 egységnyi fórra is szert tudott tenni a Roma, amiből a nagyszünetre is megmaradt 8 pont, majd a harmadik etapban megint elszakadt a Dagundurót nélkülöző vendéglátó, mely a saját fegyverével igyekezett legyőzni a Varesét.

A Banks, Green páros vezette patinás rivális viszont még időben belehúzott, s a ritmusváltással nem nagyon tudtak mit kezdeni Lóránték, a záró felvonás derekán már a vezetést is képes volt átvenni a Varese, de a rómaiak nagy szerencséjére felemésztette a vendégek minden erejét a nagy fordítási kísérlet, így még azt is megúszta a Calvani-legénység, hogy mai legjobbja, a 10-ből 10-es mezőnymutatóval 23 pontos, 8 lepattanós produkciót összehozó centert, Lawalt kipontozódása miatt elvesztette a hazai csapat. Taylor és Datome higgadt büntetőzése aranyat ért a Lórántot ma a Lórántot az utóbbi hetekben tapasztaltakhoz képest lényegesen kevesebbet használó Virtus Roma számára, a fővárosi gárda ezzel a győzelmével 6–4-es mutatót tudhat magáénak 10 forduló után, amivel a 16 csapatos mezőny 6. helyét foglalja el jelen pillanatban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik