Rangadót nyert a Körmend: otthon kapta el a szombathelyieket

Vágólapra másolva!
2012.11.01. 20:46
Címkék
Az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának hatodik fordulójában a Körmend hazai környezetben hétpontos győzelmet aratott a Szombathely ellen. A vasi rangadón a házigazdák vezettek, de előnyüket rendre leadták, csak a hajrában nem. Előbbi gárda 2/4-es, utóbbi 4/2-es mérleggel várhatja a folytatást.

A házigazda Körmend 1/4-es, a vendég Szombathely 4/1-es mutatóval várta a megyei rangadót, de a pályán teljesen eltűnt a két csapat között papíron erőben és a szezon eleji teljesítmény alapján meglévő különbség.

A körmendi légiós, Buljan 30 ponttal a mezőny legeredményesebb
kosarasának, egyben nyerő embernek bizonyult
(Fotó: NS-archív, Mirkó István)
A körmendi légiós, Buljan 30 ponttal a mezőny legeredményesebb kosarasának, egyben nyerő embernek bizonyult (Fotó: NS-archív, Mirkó István)

Jó tempóban vette kezdetét a találkozó, de a nagy kapkodásba sok hiba csúszott támadásban mindkét palánk alatt. A kiegyenlített mezőnyjáték során élményszámba mentek a rutinos Kálmán László zseniális meglátásról tanúskodó passzai, de az első játékrész végén így is a körmendiek vezettek három ponttal (18–15). Lerohanta a leblokkoló szombathelyieket a hazai együttes, amely másfél perc alatt tetemes (27–17) előnyre tett szert – mindez kettővel még nőtt is a folytatásban –, így igencsak indokolt volt az időkérés vendégoldalról. Szorgos munkával és fegyelmezett védekezéssel lopta magát közelebb a Szombathely, az utolsó perchez érve aztán Kálmán triplájával már vezettek is. A tripláit elszóró (2/14) Körmend az öt sikertelen(!) kinti dobást bevállaló Zvonko Buljan büntetőivel tudott fordítani, és minimális előnyhöz jutni a nagyszünetre (37–36).

Kálmán mezőnykosarával indult a harmadik negyed, aztán 8–0-s körmendi rohammal folytatódott, ismét megléptek a házigazdák. Megélénkült a közönség, de hiába a lelkes támogatás, a Körmend megint hagyta magára feljönni az elszánt ellent, így változatlanul abszolút nyílt volt a rangadó a záró negyed előtt (58–56). Következett az idegek csatája, mert a pályán lévők nem nagyon akartak fáradni, így az erőnlét nem lehetett döntő. A körmendiek tartották minimális előnyöket, így a szombathelyieknek kellett kapaszkodniuk, akik ennek a kihívásnak becsülettel megfeleltek. A 30 ponttal záró Buljannak ugyan továbbra sem mentek a kinti dobások (0/7-tel zárt), de a körmendi drukkerek így sem tudtak rá haragudni, hiszen vezérletével tudta tartani a vendégeket a házigazda, amely aztán a végjátékban még egyszer robbantott. Bő két perccel a vége előtt ugyanis a lepattanókat és passzokat csenő Körmend kétpontos előnyét másfél perc alatt tízre növelte, amely aztán bőven kitartott a végjátékban (83–76).

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ
LAMI-VÉD KÖRMEND–SZOVA TREND OPTIKA KC SZOMBATHELY 83–76 (18–15, 19–21, 21–20, 25–20)
Körmend, 1800 néző V: Vígh, Földházi, Tőzsér
KÖRMEND: SIMPSON 11/3, RUJÁK 11/3, Ferencz 11/9, BULJAN 30, SHAW 11. Cs: Sonyák, FARKAS 7, Fodor 2, Csapai, Kutasi. Edző: Hencsey Tamás
SZOMBATHELY: KÁLMÁN 19/9, LEVY 14/6, Jancsikin 1, IVOSEV 19/3, Fey 11/3. Cs: Will 2, Simon L., Harazin 6, Szanati 4. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása. 6. p.: 10–8. 8. p.: 12–15. 14. p.: 29–17. 21. p.: 37–38. 26 p.: 51–42. 33. p.: 63–60. 38. p.: 75–69
Kipontozódott: Ivosev (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Hencsey Tamás: – Minden pályára lépő játékosomat dicséret illeti! Ma végre megmutatta csapatom, hogy tud jól védekezni. Ezt a mérkőzést ennek köszönhetően nyertük meg. A második félidőben a lepattanózást is egálban tudtuk tartani.
Bencze Tamás: – Gratulálok a Körmendnek, mert apróságokban ugyan, de valamivel jobb volt. Mi valamivel többet hibáztunk, és ilyen meccsen egy hiba is elég, mi pedig többet elkövettünk. Ennek ellenére – egy ember kivételével – dicséret illeti a csapatomat.

AZ ÁLLÁS
1. Fehérvár 5 4 1 462–374 0.900
2. Kaposvár 5 4 1 428–384 0.900
3. Szombathely 6 4 2 523–488 0.833
4. Sopron 5 3 2 413–385 0.800
5. Jászberény 5 3 2 412–401 0.800
6. Szeged 5 3 2 393–399 0.800
7. Atomerőmű 5 3 2 463–475 0.800
8. Pécs 5 2 3 352–369 0.700
9. Nyíregyháza 5 2 3 382–373 0.700
10. Körmend 6 2 4 501–538 0.667
11. ZTE 5 1 4 393–469 0.600
12. Debrecen 5 5 337–404 0.500

 

Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
4 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
25 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
29 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
51 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik