Férfi kosár NB I: Sopronban elveszítette veretlenségét a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2012.10.31. 21:09
Címkék
A férfi kosárlabda NB I-ben a Sopron KC hazai pályán kilenc ponttal, 79–70-re legyőzte a meccs előtt veretlenül listavezető Fehérvárt.


Nincs már veretlen csapat a férfi kosárlabda NB I-ben, miután szerdán, a 2. fordulóból elmaradt meccsen a Sopron otthon legyőzte az eddigi négy találkozóját megnyerő Fehérvárt.
Nincs már veretlen csapat a férfi kosárlabda NB I-ben, miután szerdán, a 2. fordulóból elmaradt meccsen a Sopron otthon legyőzte az eddigi négy találkozóját megnyerő Fehérvárt.

A hazaiak már a meccs elején jelezték, hogy szeretnék megfosztani veretlenségétől az Albát, ugyanis a meccs első tripláját szerző Tóth Gergely sikeres távolija után már a 3. percben 7–1-re vezetett a Sopron, a 4. percben Jeremy Wise sikeres büntetői után már 14–4-et mutatott az eredményjelző.

Ez a kezdés tulajdonképpen a meccs mentét is meghatározta, az Alba ugyanis a meccs nagy részében futott az eredmény után.

Az első negyed 27–21-es hazai vezetéssel zárult, a második játékrész elején Brandon Wood és Supola Zoltán kosarainak köszönhetően egy pontra felzárkózott a fehérvári csapat, a 16. percben Damian Hollis triplájával 35–35-nél pedig egyenlített is, majd két perccel később Ronald Moore sikeres közelije után 39–37-nél már vezetett, és egy ponttal a nagyszünetben is előrébb járt (43–42 volt az Alba javára).

A vendégek feltámadása azonban rövid ideig tartott, a harmadik negyedtől már ismét a hazaiak akarata érvényesült, Wise mellett az egyaránt 26-26 pontig jutó Filip Barovic és Dontay Thomas is remekelt, utóbbi hat triplát is elsüllyesztett.

A Sopron végül 79–70-re győzött, ez volt a csapat harmadik sikere a szezonban. Az első vereségét elszenvedő Alba edzője, Dzunics Braniszlav a meccs után elismerte, a kritikus pillanatokban alulmaradtak, így megérdemelten győzött a Sopron.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
A 2. FORDULÓBÓL ELMARADT MÉRKŐZÉSEN
SOPRON KC–ALBA FEHÉRVÁR 79–70 (27–21, 15–22, 19–11, 18–16)
Sopron, 1600 néző. V: Benczur, Frányó, Fodor A.
SOPRON: THOMAS 26/18, WISE 15/3, MOLNÁR A., TÓTH G. 10/6, BAROVIC 26. Cs: VESZTERGOM, Keresztes 2, Gombás, Takács, Bus. Edző: Meszlényi Róbert
FEHÉRVÁR: MOORE 7/3, WOOD 22, Hollis 7/3, Szabó Zs. 9/3, Keller 2. Cs: Lekli 9, SUPOLA 9/3, Medve 3/3, Juhos 2. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 2. perc: 7–1. 4. p.: 12–4. 7. p.: 19–12. 14. p.: 35–28. 16. p.: 35–35. 19. p.: 39–39. 24. p.: 44–46. 26. p.: 51–48. 29. p.: 54–54. 32. p.: 64–61. 35. p.: 70–63. 38. p.: 75–65
Kipontozódott: Hollis (34. p.), Keller (40. p.), Wise (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Meszlényi Róbert: – A második félidőre feljavultunk, és megállítottuk a vendégek gyors ritmusú játékát. Csapatként küzdöttünk, azt hiszem, megérdemelten nyertünk.
Dzunics Braniszlav: – Harcoltunk, harcoltunk, de ezt a hazaiak jobban tették. Kritikus pillanatokban sem védekezésben, sem támadásban nem hoztuk az elvárhatót.

 

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Alba Fehérvár 5 4 1 462–374 0.900 9
2. Kaposvári KK 5 4 1 428–384 0.900 9
3. Falco-Szova KC Szombathely 5 4 1 447–405 0.900 9
4. Sopron KC 5 3 2 413–385 0.800 8
5. TOP COP Security Jászberény 5 3 2 412–401 0.800 8
6. Naturtex-SZTE-Szedeák 5 3 2 393–399 0.800 8
7. Atomerőmű SE 5 3 2 463–475 0.800 8
8. Nyíregyházi KK 5 2 3 382–373 0.700 7
9. Pécsi VSK-PANNONPOWER 5 2 3 352–369 0.700 7
10. Zalakerámia ZTE KK 5 1 4 393–469 0.600 6
11. Körmend 5 1 4 418–462 0.600 6
12. Factum Sport Debrecen 5 5 337–404 0.500 5

 

 

Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
20 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
24 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
46 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik