– Igaz a hír?
– Igen, ha arra gondol, hogy visszatérek.
– Ráadásul a nevelőegyesületéhez?
– Igen, a BSE-hez.
– Újra profi lesz?
– Nem, dehogy. A szezon hátralévő részében együtt játszom és tréningezem a BSE fiatal csapatával, de nem szeretném, ha az emberek azt gondolnák, Károlyi Andi beleugrott a régi csukájába, és majd úgy játszik, mint sok évvel ezelőtt.
– Nem így lesz?
– Nem. Nem tudnék és nem is akarnék úgy kosárlabdázni, mint mielőtt három éve abbahagytam. Azóta nem edzek naponta, szültem egy gyereket, és fiatalabb sem lettem.
– Honnan és mikor jött a visszatérés ötlete?
– Ha jól emlékszem, Diósgyőrben játszott a csapat, a félidőben odamentem Nagy Dórához, a BSE vezetőjéhez és megkérdeztem, mi lenne ha visszatérnék. Reménykedő tekintettel nézett rám, aztán beszélgettem Puskás Artúr edzővel is, és végül döntöttem.
– Másfél éve a serdülők edzője a városmajori klubnál, így nyilván a felnőttegyüttest is gyakran látja. Miben tud segíteni a fiatalokból álló, huszonegy év átlagéletkorú csapatnak?
– Szeretnék olyat adni ezeknek a lányoknak, ami most hiányzik belőlük, például szemléletet és hozzáállást, ami átadható.
– Például?
– Ha előttem gurul a labda, én harminchat évesen is fejest ugrom a parkettába, hogy megszerezzem. Ha látják, hogy ezt az öregasszony is megcsinálja, előbb-utóbb ők is megteszik. Nyilván a meccsrutinom miatt számos olyan apróság van, amire megtaníthatom őket, s nem a futásról vagy a zónavédekezésről beszélek.
– Mikor lesz a nagy visszatérés?
– Talán már szombaton, de ez egyáltalán nem biztos.
KÁROLYI ANDREA A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN ŐSZINTÉN BESZÉL JELENLEGI ERŐÁLLAPOTÁRÓL, SAJÁT NIMBUSZÁNAK ESETLEGES LEROMBOLÁSÁRÓL, ÉS ARRÓL, MIT CSINÁL KÉT ÉVES KISLÁNYA, AMIKOR A PÁLYA SZÉLÉN ÁLLVA MEGLÁTJA ANYUKÁJÁT EDZENI!