Honti Kata Valenciában nem kért, mégis kapott

– Gondolom, minden szép és jó. Megérkezett, elfoglalta a lakását, és már túl van az első jó hangulatú edzésen.
– Hát, nem egészen így volt…

– Miért, történt valami szokatlan?
– Igen, a zürichi átszállásnál Svájcban maradt a csomagom. Szóval, egy válltáskával érkeztem, várt egy klubalkalmazott és egy sajtós, elvittek a lakásomba, ahol este csak üldögéltem, hiszen kipakolni nem tudtam…

– Új otthona sem vidította fel?
– Hú, majd elájultam, csodaszép a lakás. Silvia Domínguez, aki több társammal együtt ugyanabban a házban lakik, átjött beszélgetni, felvilágosított, mi hol van, mi hogy működik. Jót dumáltunk, aztán estére a későbbi zürichi géppel megjöttek a csomagjaim is. A közvetlen lakásszomszédom, a cseh Jana Veselá is mondta, ha bármi kérdésem van, kopogjak át hozzá.

– Ha jól tudom, izgult, mielőtt belevágott a légióséletbe.
– Igen, kicsit idegeskedtem, hiszen ritkán voltam sokáig távol az otthonomtól. A leghosszabbnak az számított, amikor edzőtáborba vagy tornára utaztam a Sopronnal és a válogatottal – most meg egyedül vagyok…

– Azért kibírja, nem?
– Igen, de az első éjszaka nagyon nehéz volt. Idő kell még ahhoz, hogy hozzászokjak az egyedülléthez. A kocsit már át is vettem, és egyedül odatalálok a csarnokhoz. Sokat segít, hogy eszméletlenül jók a körülmények, és fantasztikusak a csapattársak. A francia Isabelle Yacoubou például kedden meghívott ebédre, mert imád olasz ételeket főzni. Ígértem, hogy én is csinálok valami magyarosat, mondjuk gulyást, de előbb magamnak főzök egyet, hogy biztosra menjek.

– A Salamancához igazoló Vajda Annával beszélt már? Ő is dicsérte a körülményeket.
– Telefonon értekeztünk már Nusival. Igen, elképesztő az a profizmus, amely az ilyen klubokat jellemzi. A legkisebb dologra is odafigyelnek, csak egy példát mondok: az érkezés után bekísértek a lakásba, megmutatták a televízió, a mikro és valamennyi műszaki berendezés működését, a hűtő pedig tele volt vízzel, narancslével, tejjel és étellel. Szóval érezni, fontosak vagyunk.

– Edzett már?
– Igen, főleg az erőnléti stábbal. Egyszer labdás tréning is volt, amelyen szuper volt újra találkozni Natália Hejkovával, aki három évig volt az edzőm Sopronban. Még nem teljes a csapat, de nagyon erősek leszünk, ha majd az Amerikában játszók is csatlakoznak.

– Mi volt a legmeglepőbb, amivel Spanyolországban szembesült?
– Az, hogy nem kértem, mégis megkaptam a kedvenc tizenegyes mezemet! Amikor megérkeztem, ki volt készítve egy hatalmas csomag, amely a szerelést tartalmazta. Sopronban és a válogatottban is tizenegyes voltam, szóval nagyon megörültem. Nem zöld-sárga, hanem kék és narancssárga, de ez is tetszik!