
Fotó: NS Archív
Williams (jobbra) vezérletével nyert a Pécs a MAFC ellen

Fotó: NS Archív
Williams (jobbra) vezérletével nyert a Pécs a MAFC ellen
Az utolsó forduló vesztese az Albacomp. Peresztegi-Nagy Ákos csapata a harmadik helyről várta a Dombóvár elleni mérkőzést, de mivel kikapott, a Pécs pedig győzött, így a székesfehérváriak a negyedik helyre estek vissza.
Az Albacomp a nagyszünetben még „csak” hat pontos hátrányban volt, de öt perccel a meccs vége előtt már kilenc pont is volt a különbség a Dombóvár javára.
Ezt követően a 24 pontos Simon Balázs vezetésével még fel tudtak zárkózni a vendégek, de egyenlíteni már nem tudtak.
A Pécs az első negyedet követően még hátrányban volt a MAFC vendégeként, de ez után fokozatosan átvették a játék irányítását a baranyaiak, és a Williams, Lapov, Alekszics trió ponterős játékának köszönhetően magabiztos győzelmet arattak, aminek köszönhetően harmadik helyen zárták az alapszakaszt
Ötödik helyen a Paks végzett, azt követően, hogy az Atomerőmű vereséget szenvedett Sopronban.
A Körmend 19 pontos győzelmet aratott a Szolnok ellen, és ezzel a vasi gárda a hetedik helyen zárta az alapszakaszt, míg a bajnoki címvédő a hatodik helyről kezdheti a rájátszást.
A listavezető Falco számára nem okozott gondot a Hódmezővásárhely legyőzése. A vendég szombathelyiek az első negyed utolsó és a második negyed első perceiben Doyne Jara Rubin főszereplésével zsinórban öt triplát dobtak, és ezzel akkora előnyre tettek szert, hogy tulajdonképpen eldőlt a mérkőzés.
FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ
26. (UTOLSÓ) FORDULÓ | MAFC–Pécs | 77–84 |
| Körmend–Szolnok | 96–77 |
| Hódmezővásárhely–Falco | 100–119 |
| Sopron–Atomerőmű | 94–77 |
| Dombóvár–Albacomp | 83–81 |
| Univer–ZTE | 94–77 |
| Kaposvár–Nyíregyháza | 112–82 |
AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
| 1. | Falco KC | 26 | 21 | 5 | 2474-2117 | 0,904 | 47 |
| 2. | P.Leasing Dombóvár KC | 26 | 19 | 7 | 2192-2153 | 0,865 | 45 |
| 3. | PVSK Expo Center Pécs | 26 | 17 | 9 | 2100-2047 | 0,827 | 43 |
| 4. | Albacomp | 26 | 16 | 10 | 2185-2053 | 0,808 | 42 |
| 5. | Atomerőmű SE | 26 | 15 | 11 | 2140-2002 | 0,788 | 41 |
| 6. | Szolnoki Olaj | 26 | 15 | 11 | 1981-2025 | 0,788 | 41 |
| 7. | Lami-Véd-Körmend | 26 | 14 | 12 | 2228-2032 | 0,769 | 40 |
| 8. | M.V. Nyíregyháza KK | 26 | 14 | 12 | 2241-2268 | 0,769 | 40 |
| 9. | Univer KSE | 26 | 12 | 14 | 2180-2154 | 0,731 | 38 |
| 10. | Soproni sÖrdögök | 26 | 12 | 14 | 2213-2243 | 0,731 | 38 |
| 11. | Zalakerámia ZTE KK | 26 | 10 | 16 | 2002-2004 | 0,692 | 36 |
| 12. | Kaposvári KK | 26 | 7 | 19 | 2050-2200 | 0,635 | 33 |
| 13. | MAFC | 26 | 6 | 20 | 2036-2354 | 0,615 | 32 |
| 14. | B.B. Hódmezővásárhely | 26 | 4 | 22 | 2232-2602 | 0,577 | 30 |
A RÁJÁTSZÁS PÁROSÍTÁSA
| Falco–Nyíregyháza |
| Dombóvár–Körmend |
| Pécs–Szolnok |
| Albacomp–Atomerőmű |
FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ
26. FORDULÓ | MAFC–PVSK-EXPO CENTER-PÉCS 77–84 (19–15, 15–24, 20–24, 23–21) |
| Gabányi Sportcsarnok, 200 néző. V: Benczur, Gorka, Szabó G. |
| MAFC: YOUNG 22/3, Harris 9/3, WEHNER 16/6, VAVRA A. 11/3, Kecskés 6. Cs: Fülöp 10, Gráczer 3/3. Edző: Dinnyés Attila |
| PÉCS: KARAGEORGIU 12, WILLIAMS 20/6, Tóth N. 2, Dénes 4, LAPOV 18/9. Cs: ALEKSZICS 17/9, GREBENÁR 9, Kutasi, Czigler 2. Edző: Sztojan Ivkovics |
| Az eredmény alakulása. 5. p.: 8–2. 8. p.: 14–11. 14. p.: 23–22. 18. p.: 28–33. 23. p.: 39–39. 28. p.: 50–54. 32. p.: 58–66. 35. p.: 63–70. 39. p.: 73–82 |
| Kipontozódott: Kecskés (39. p.), Williams (40. p.) |
MESTERMÉRLEG | Dinnyés Attila: – Fontos pillanatokban döntő hibákat vétettünk, így megérdemelten nyert a Pécs. |
| Sztojan Ivkovics: – Gratulálok a fiúknak a győzelemhez, mellyel elérték a PVSK legjobb alapszakaszbeli eredményét, a MAFC jól játszott, Budapestnek szüksége lenne egy jó csapatra. |
| Tudósított: LASZTOMÉRY ANDRÁS |
FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ
26. (UTOLSÓ) FORDULÓ | POLAROID LAMI-VÉD KÖRMEND–SZOLNOKI OLAJ KK 96-77 (25–22, 25–23, 19–16, 27-16) |
| Körmend, 1800 néző. V: Hartyáni, Pálla, Győrffy |
| A mérkőzés osztályzata: 4 |
| Az eredmény alakulása. 3. p.: 4–7. 7. p.: 20–11. 11. p.: 25–24. 16. p.: 42–32. 19. p.: 46–45. 23. p.: 56–45. 25. p.: 60–48. 29. p.: 67–61. 34. p.: 79–65. 37. p.: 86–70. 39. p.: 94–75. |
| Kipontozódott: Cseh (35.), Vavra P. (38. p.) |
| KÖRMEND | SZOLNOK |
| THOMAS 21/9 | KELLEY 26/9 |
| FODOR M. 19/15 | Cziczás |
| Trummer 6/6 | Hollins 8 |
| HENDERSON 11 | Sabaliauskas 10/6 |
| VAVRA P. 10 | GÓBI 15 |
| Csere: OCITTI 20/12, Ferencz 9/3 | Csere: Cseh 6/6, Molnár A. 6/6, Harazin 6. |
| Edző: Krivacsevics Dragoljub | Edző: Pór Péter |
FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ
26. (UTOLSÓ) FORDULÓ | BODROGI BAU-VÁSÁRHELYI KOSÁRSULI–FALCO-SZOVA KC SZOMBATHELY 100–119 (21–35, 29–31, 27–31, 23–22) |
| Hódmezővásárhely, 300 néző. V: Hegedűs T., Csősz, Gál J. |
| HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Drahos 15/6, Ch. BROOKS 27/3, Kováts 8, FREEMAN 28/3, Gémes 18. Cs: Böszörményi, Kukla 4, Babut, Szögi, Csorba. Edző: Czuprák László |
| SZOMBATHELY: KÁLMÁN 26/9, DOYNE 35/18, CIRIC 24/3, KAZLAUSKAS 21/12, Aliakszejev 3. Cs: Borszéki 8, Bankár, Feigl, Váradi 2, Will. Edző: Szrecsko Szekulovics |
| Az eredmény alakulása: 4. p.: 14–7. 6. p.: 16–10. 9. p.: 20–23. 13. p.: 28–42. 16. p.: 33–52. 19. p.: 43–63. 24. p.: 58–82. 29. p.: 70–95. 34. p.: 85–101. 38. p.: 95–115 |
| Kipontozódott: – |
MESTERMÉRLEG | Czurpák László: – Gratulálok a Falco alapszakaszbeli győzelméhez, a vendégek az első negyed végén és a második elején lerendezték a mérkőzést. |
| Szrecsko Szekulovics: – Vásárhelyen mindig nagyon nehéz játszani, pedig mindössze négy győzelme van a csapatnak. Nekünk is végig komolyan kellett venni a mérkőzést. Az alapszakasz győzelme után megyünk tovább céljaink felé. |
| Tudósított: BORSÁNDI ISTVÁN |
FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ
26. FORDULÓ | SOPRONI SÖRDÖGÖK–ATOMERŐMŰ SE 94–77 (20–23, 25–19, 32–16, 17–19) |
| Sopron, 500 néző. V: Bognár, Szilas, Török |
| SOPRON: BRADLEY 20/3, LAKATOS 7, VIGGIANO 27/3, LESKO 30/3, Frána 10. Cs: Pojbics, Boldizsár, Vesztergom. Edző: Meszlényi Róbert |
| PAKS: MÉSZÁROS 6, Brooks 10/6, Stevenson 6, Horváth Z. 9/3, GULYÁS 25/9. Cs: Toronan 9/9, Csaplár-Nagy E. 8/3, Kiss Zs. 4/3. Edző: Sabáli Balázs |
| Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–5. 8. p.: 14–19. 13. p.: 22–27. 16. p.: 33–29. 23. p.: 56–45. 28. p.: 72–52. 35. p.: 82–66 |
MESTERMÉRLEG | Meszlényi Róbert: – Úgy tűnt, frissebbek voltak a srácok, mint a paksi játékosok. A második félidő elején sikerült egy olyan rohamot indítani, amelyre nem tudott válaszolni az ellenfél. Egy jó csapatot győztünk le igen jó játékkal, szépen búcsúzva az alapszakasztól. |
| Sabáli Balázs: – Ideje lenne végre elfelejteni ezt a kupamámort. Ez az ASE nem az a csapat volt, amelyik megnyerte a Magyar Kupát, a rájátszás előtt néhány játékos fejében rendet kell tenni. Sajnos, ma valamit leromboltunk abból amit a közelmúltban felépítettünk. |
| Tudósított: BOTÁR LÁSZLÓ |
FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ
26. FORDULÓ | PLANET LEASING DOMBÓVÁR KC– ALBACOMP 83–81 (26–22, 23–21, 18–16, 16–22) |
| Dombóvár, 1200 néző. V: dr. Valovics, Ádám, Király |
| DKC: ENGLISH 25/3, Balogh L. 2, DEÁK 12/12, Sanders 11, WILEY 23/21. Csere: Simon N. 2, Bódi 8, Molnár M. Edző: Dzunics Braniszlav |
| ALBACOMP: SIMON B. 24, BRADFORD 19/12, Boozer 1, MCCLENDON 21, Radovics 11/3. Csere: Soós 3/3, Dávid, Bencze 2. Edző: Peresztegi-Nagy Ákos |
| Az eredmény alakulása: 5. p.: 9-14, 15. p.: 35-35, 25. p.: 65-54, 35. p.: 74-65 |
| Kipontozódott: Molnár M. (37.), Sanders (40.) |
MESTERMÉRLEG | Dzunics Braniszlav: – Jól játszottunk és megérdemelten nyertünk. Köszönjük a közönségnek, hogy ilyen szépszámban bíztattak bennünket. |
| Peresztegi-Nagy Ákos: – Az elején nagyon jól védekeztünk, és bár a Dombóvár a fordulás után meglépett, a végjátékban akár mi is nyerhettünk volna. |
| Tudósított: RÓNAI GÁBOR |
FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ
26. (UTOLSÓ) FORDULÓ | UNIVER KECSKEMÉT–ZALAKERÁMIA-ZTE KK 94–77 (28–15, 20–17, 22–29, 24–16) |
| Kecskemét, 400 néző. V: Bodnár, Cziffra, Pozsonyi |
| KECSKEMÉT: SIGURDARSON 24/12, BLAIR 18/3, Horváth Á. 5/3, SZABÓ ZS. 26/15, Fiegi 11/3. Cs: Tóth P. 2, Halmai 1, Vida 4, Lekli 3. Edző: Zsoldos András |
| ZTE: Miskovic 6/3, Walters 13, KÁMÁN 20/18, Hoffmann 10, BASSETTE 22. Cs: Baki, Gáspár, Simon L. 6, Kováts, Keresztes. Edző: Nikola Lazics |
| Az eredmény alakulása. 4. p.: 9–4. 6. p.: 17–6. 13. p.: 32–17. 17. p.: 37–21. 23. p.: 52–42. 27. p.: 64–51. 32. p.: 72–65. 37. p.: 84–73. |
MESTERMÉRLEG | Zsoldos András: – Ma egész szépen játszottunk, a harmadik negyedben közelebb engedtük magunkhoz ellenfelünket, de tudtunk újítani. Ennek a meccsnek az eredményével elégedett vagyok, de az alapszakaszban elért helyezéssel nem. |
| Nikola Lazics: – Sajnos egész mérkőzésen hullámzó volt a teljesítményünk, mind a védekezésben, mind a támadásban, amikor felzárkóztunk négy pontra, akkor rossz megoldásokat választottunk és könnyű pontokat ajándékoztunk a Kecskemétnek. |
FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ
26. FORDULÓ | KAPOSVÁRI KK–MARSO-VAGÉP NYÍREGYHÁZI KK 112–82 (36–19, 33–22, 25–23, 18–18) |
| Kaposvár, 400 néző. V: Forrai, Kiss L., Kapitány |
| KAPOSVÁRI KK: FESKOVICS 12/6, Vojvoda 9/3, Szőke 10, HENDLEIN 23/9, KINSELLA 25/12, KISS K. 9/3. Cs: CSIRKE 16/9, Orosz 6, Tömösváry 2, Márkus. Edző: Horváth Imre |
| NYÍREGYHÁZA: Savic 8, Siska 8/6, Mouton 13/3, SITKU 32, HELBICH 18, Krasznai. Cs: Trepák 3/3, Tóth D. Edző: Déri Csaba |
| Az eredmény alakulása. 3. p.: 6–9. 7. p.: 24–11. 13. p.: 44–21. 17. p.: 55–29. 23. p.: 77–47. 27. p.: 87–54. 33. p.: 99–69. 37. p.: 103–75 |
| Kipontozódott: Mouton (35. p.) |
MESTERMÉRLEG | Horváth Imre: – Nagyon jó napot fogtunk ki. Igaz, készültünk is erre a találkozóra, s amit begyakoroltunk, azt közönségünk segítségével megvalósítottuk. |
| Déri Csaba: – A Kaposvár főként az első félidőben mindenben jobb volt, s ekkor már eldöntötte a mérkőzés sorsát. A második játékrészben kiegyenlítettebbé vált a küzdelem. |