A Washington Wizards véget vetett az Orlando Magic sorozatának

2008.03.20. 08:25
Címkék
Öt győztes mérkőzés után az Orlando Magic hazai pályán fogadta a Washington Wizards együttesét az NBA 128. játéknapján. A végig kiélezett összecsapáson a vendégek végül egyetlen ponttal, de nyertek. Ismét vereséget szenvedett a Houston. A Rockets kedden 22 győztes meccs után kapott ki a Boston Celticstől, míg szerdán a New Orleans Hornets is nyerni tudott ellenük.
Antawn Jamison (középen, 4-es mezben) 31 ponttal járult hozzá a Washington győzelméhez
Getty Images
Antawn Jamison (középen, 4-es mezben) 31 ponttal járult hozzá a Washington győzelméhez
Antawn Jamison (középen, 4-es mezben) 31 ponttal járult hozzá a Washington győzelméhez
Getty Images
Antawn Jamison (középen, 4-es mezben) 31 ponttal járult hozzá a Washington győzelméhez

Az Orlando és a Washington találkozóján egy darabig úgy tűnt, hogy a hazaiaknak meglesz a hatodik siker is sorozatban, mert a félidőben hét ponttal vezettek.

A harmadik negyed azonban rémálommal ért fel számukra, hiszen a vendégek 31-22-vel fordítottak. A finálét ugyan ismét a Magic nyerte, de csak minimális különbséggel, így ha egyetlen ponttal is, de az Washingtoné lett a meccs.

A fő sikerkovács a 31 pontot dobó Antawn Jamison volt, ám a mezőny legeredményesebbje a Washington török játékosa, Hedo Turkoglu lett 39 ponttal.

A Phoenix Suns viszont folytatni tudta sorozatát, amely a Seattle Supersonics otthonában hatosra nőtt. A hazaiak már kilenc mérkőzés óta képtelenek nyerni.

A Cleveland Cavaliers a vártnál talán nagyobb különbséggel, 89-73-ra nyert a Detroit Pistonsszal szemben.

Ismét kikapott a Houston. A Boston Celtics ellen 22-es győzelmi széria után bukó Rockets a New Orleans Hornetstől szenvedett súlyos vereséget. (90-69)

NBA, ALAPSZAKASZ

129. JÁTÉKNAP
Toronto Raptors – Miami Heat 96-54
Philadelphia 67ers – Denver Nuggets 115-113
Orlando Magic – Washington Wizards 86-87
Indiana Pacers – Charlotte Bobcats 102-95
New Jersey Nets – Antlanta Hawks 125-117
Cleveland Cavaliers – Detroit Pistons 89-73
New Orleans Hornets – Houston Rockets 90-69
Minnesota Timberwolves – Memphis Grizzlies 98-94
Seattle Supersonics – Phoenix Suns 98-110
Los Angeles Clippers – Golden State Warriors 116-100
Legfrissebb hírek

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
18 perce

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
32 perce

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
39 perce

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
56 perce

Gálfi Dalma bejutott a lisszaboni elődöntőbe

Tenisz
1 órája

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
1 órája

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
1 órája

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
1 órája