Kosárlabda: harmadszorra elfogadták a MiZo Pécs nevezését

MTI MTIMTI MTI
2006.08.30. 11:33
Címkék
A Női Hivatásos Kosárlabda Liga versenybizottsága kétszeri elutasítás után elfogadta a bajnok MiZo Pécs nevezését a 2006/2007-es idényre.
„Elkészült a két hete számon kért új üzleti tervünk, és a múlt héten kifogásolt, egyik volt játékosunkkal szemben fennálló tartozásunk ügyét is rendeztük. A liga mindazonáltal arra kötelezett bennünket, hogy a jövőben havonta prezentáljuk a kiadásainkat, illetve bevételeinket, hogy folyamatosan ellenőrizhesse a gazdasági helyzetünket. Részünkről problémát jelent ugyanakkor a másik kitétel, mely szerint kizárták a klubot a kosarasigazolásokból, amíg tartozásai vannak a játékosok felé. Ezzel kapcsolatban megvárjuk az írásos határozatot, és majd annak ismeretében lépünk" - mondta Rózsa Gábor ügyvezető.

A kétszeres Euroliga-bronzérmes - és az elitsorozatban idén is induló - baranyai egyesület hétfőn 2008-ig szerződést hosszabbított a 13 éve érkezett Rátgéber László vezetőedzővel, a leigazolni tervezett ausztrál olimpiai ezüstérmes, Jenny Whittle kontraktusára azonban még nem került aláírás.
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Szekeres István, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője

Egyéb egyéni
1 perce

Birkózás: Gellén Milán ötödik lett az U23-as vb-n

Utánpótlássport
28 perce

Vívás: mindkét tőrcsapatunk hatodik lett a takamacui vk-viadalon

Egyéb egyéni
32 perce

Kiütés a második menetben, Dubois maradt a nehézsúlyú világbajnok

Ökölvívás
32 perce

Gulácsi Péternek üzentek a szurkolók a szombati bajnokin

Légiósok
46 perce

Megoperálták a hatalmasat ütköző Chelsea-kapust, a kórházból üzent

Angol labdarúgás
1 órája

Dénes Vilmos: Mindig fontos lesz nekem a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
1 órája