A San Antonio a bajnok, Tim Duncan az MVP

A texasiak 1999 és 2003 után értek ismét a csúcsra, mindhárom alkalommal az immár 57 esztendős Gregg Popovich főedzővel a kispadon. A történelem annyiban is ismétli önmagát, hogy akárcsak hat éve a New York Knicks és két esztendeje a New Jersey Nets ellen, most is Tim Duncan lett a nagydöntő legértékesebb játékosa - mindezt úgy, hogy pályafutása legkevésbé eredményes rájátszásbeli sorozatán van túl. A nagydöntő hét meccséből háromszor húsz pontig sem jutott, de ettől függetlenül hatalmasat kosarazott - már megint.

"Van, hogy egyáltalán nem méltatják a játékát, mondván, alig szerzett pontot, nem is csinált semmit. De hihetetlenül jó volt ma is, neki köszönhetjük a sikert" - áradozott Duncanről Popovich mester. "Nagy megtiszteltetés ez a cím, de ebben a csapatban számos MVP volt ma" - szerénykedett viszont maga az ünnepelt.

A csatár 25 pontot és 11 lepattanót könyvelhetett el a találkozón, ami önmagában nem olyan észvesztően hatalmas mennyiség, bár legyen ez a Pistons játékosainak mondva, akik közül még csak hasonlót sem tudott nyújtani senki. Az azonban mindenképpen ámulatra méltó ahogyan a Spurs 29 esztendős vezére élete első olyan döntőbeli meccsén, amikor el is veszíthette volna a címet, hátára vette csapatát.

"Rengeteg sportoló megtört volna ekkora nyomás alatt, de ő a második félidőben megmutatta, milyen igazi bajnok. Nagyon büszke vagyok rá, mert egyszer és mindenkorra megmutatta, hogy a valaha volt legnagyobb erőcsatárok közé tartozik" - csatlakozott a méltatók kórusához Duncan korábbi csapattársa, a Spurs első két bajnoki címében tevékeny részt vállaló David Robinson is.

Pedig az első félidő után nem úgy tűnt, hogy a Spurs lesz a bajnok, az pedig főképp valószínűtlen volt, hogy mindez Duncan szárnyalásának köszönhető majd. Két negyed után egy ponttal vezetett a Pistons, majd a következő bő négy percben 48-39-re növelte az előnyét a címvédő, ám a következő dudaszóra már 57-57 volt az állás.

Az utolsó játékrész elején aztán Duncan zsákolt egyet (zsinórban nyolc elrontott dobás után), az argentin olimpiai bajnok Manu Ginobili még egyet, a hatodik bajnoki címét nyerő Robert Horry pedig bedobott egy triplát, és mivel közben csak két pontot szerzett a Pistons, nyolc és fél perccel a vége előtt már a hazaiak voltak előnyben. A végjátékban pedig sziporkázott a majdani MVP: minden akcióban kulcsszerepet vállalt. Hol két embert húzott magára, hogy közöttük az üresen maradt társnak passzoljon, hol befutotta a saját hárompontosát és leszedve a lepattanót dobóhelyzetet alakított ki valakinek, hol egy messzire pattanó labdát ért utol és kért időt a legjobb pillanatban.

"Folyamatosan rám álltak, de megvoltak a lehetőségeim, és aztán egy-két dobásom végre bement, akkor pedig már beindult a dolog" - kommentálta az eseményeket a 10/27-es mezőnymutatót produkáló Duncan. Ginobili bő két perccel a vége előtt bedobott hármasával (soha nem találnák ki, kinek a remek passza után), 72-65-nél nagyjából el is dőlt a meccs.

"Azt hiszem, akkor kezdtünk igazán bízni a győzelemben" - emlékezett vissza az argentin.

És valóban. Bár 2004-es MVP, Chauncey Billups dobott gyorsan három pontot, Duncan egyből válaszolt, a következő akciónál pedig Bruce Bowen blokkolta Billups hárompontos-kísérletét. Ezután Ginobili átkígyózott a Detroit védelmén, és bevágta a ziccert, ezzel pedig el is dőltek a nagy kérdések, hiszen már egy perc sem volt hátra, és hét ponttal vezetett a Spurs.


A címvédő hiába állt fel 2:0-s hátrányból, hiába nyert korábban zsinórban tízszer olyankor playoff-meccset, amikor kiejthette ellenfelét, egy Duncanhez hasonló vezéregyéniség ezúttal rettenetesen hiányzott a michiganieknél. Billups 13 pontjával 3/8-as mezőnymutatójával meg sem közelítette tavalyi teljesítményét, Rasheed Wallace csak tizenegy pontig jutott, és rengeteget ült a padon, mivel sorra kapta a személyi hibákat. Noha Richard Hamilton 15 pontjával csapata legjobbja tudott lenni, ehhez 33 százalékos dobóteljesítmény társult.

"Ugyanolyan büszke vagyok a fiúkra, mint tavaly, amikor nyertünk" - mondta ennek ellenére a mérkőzés után Larry Brown, a Detroit mestere. "Nagyon szerettünk volna győzni, de el kell ismernünk, hogy az ellenfél jobban megérdemelte a sikert" - tette hozzá a visszavonulását fontolgató 66 éves szakember. "Ráadásul Rasheed Wallace-t gyakran kellett a padra ültetnem a faultok miatt, ha pedig nincsenek játékban a magas embereid, akik keményen fel tudnának lépni Duncan ellen, akkor esélytelen vagy."

Brown kollégája és jóbarátja, Popovich edző is megdicsérte az ellenfelet: "Remek csapat ellen nyertünk. Nem tudom, hogy az ördögbe sikerült, de le vagyok nyűgözve."

Minden oka meg is van erre: ő lett a harmadik háromszoros bajnok edző az NBA történetében, és még javíthat is ezen a statisztikán. A Spurs tudniillik az ezredforduló utáni NBA második nagy dinasztiája lehet az idénre széthullott Los Angeles Lakers után, feltéve, hogy ezúttal sikerül együtt tartani az "alapanyagot". "Az elmúlt években hat-nyolc játékost engedtünk el minden szezon után és építkezhettünk újra az alapoktól. Most remek társaság jött össze, és egy pár évig együtt is marad" - tekintett a jövőbe Tim Duncan is. Elnézve, hogy hogyan léptek túl a főcsoport-döntőben a liga legjobban támadó csapatán, a Phoenix Suns-on, majd hogy helyenként milyen magabiztos kosárlabdával verték meg a címvédőt a nagydöntőben, meg kell állapítanunk: jövőre is nehéz dolga lesz annak, aki ezt a Spurst meg akarja verni. Ja, és az a csapat kezdje Tim Duncan semlegesítésével… ---- "Fogalmam sincs, hogy a pokolba csináltuk, de nem is érdekel - harsogta az ünneplés közepette Gregg Popovich, a Spurs vezetőedzője, majd miután dicsőségei statisztikájával szembesítették (lásd alább), a következővel replikázott. - Ez senkit sem érdekel, beszéljünk inkább Irakról vagy egyéb fontos dolgokról!" Még mindig ő, felelevenítve a múltbeli közös munkát: "Nem állhatnék most itt, ha egykor nem Larry Brown lett volna a főnököm. Ô a legnagyobb!"

"Ugyanolyan büszke vagyok a csapatomra, mint tavaly június tizenhatodikán - utalt "a legnagyobb", azaz Larry Brown, a Pistons vezetőedzője a tavaly megszerzett bajnoki címre, majd ő is ízelítőt adott (sport)emberségből. - De büszke vagyok az ellenfélre is… Tökéletes példáját adta annak, hogyan kell hozni egy meccset. Átkozottul akartunk nyerni, de eközben nem kerülte el a figyelmemet, hogy a Spurs rászolgált a győzelemre."

"Különleges élmény, hogy mindkét csapatban ott lehettem. Már attól boldog lenne az ember, ha az egyikbe befér…" - vont párhuzamot a mostani siker és a tavalyi olimpiai arany között Emmanuel Ginóbili, aki a trófeaátvételre az argentin válogatott nadrágjába bújt. Majd tett egy ilyenkor szokásos ígéretet: "Jövőre megpróbálunk ismételni."

"Nehéz elviselni a vereséget, ahogy máskor is, de valakinek sajnos veszítenie is kell. Ez esetben balszerencsénkre mi húztuk a rövidebbet, ezzel együtt büszke vagyok, hogy megmutattuk, mennyire tudunk küzdeni" - így Chauncey Billups, a tavalyi MVP.

"Duncan a hátára vette a csapatát, és addig le sem tette, amíg bajnokká nem avatták. Az igazán nagy játékosok így szokták" - hajtott fejet az ellenfél vezére előtt Ben Wallace. ---- BOSTONI SZÁMTAN: 7x7. Tizenhatodszor zárult 4-3-as végeredménnyel az NBA-nagydöntő. Az első 24 fináléból tíz végződött 4-3-ra, 1971 óta viszont csak hatszor húzták a felek a legvégsőkig, legutóbb tizenegy éve, 1994-ben. A "hosszú finálék specialistája" címet a Boston nyerhetné el hét hétmeccses sikerrel - a műfaj vesztese az LA Lakers öt (!) 4-3-as vereséggel.

HORRY: 6! Robert Horrynak már hat aranygyűrűje van. Rajta kívül öten (például Kareem Abdul-Jabbar és Michael Jordan) mondhatják ezt el magukról, de közülük Horry az egyetlen, aki három csapattal - Houston, LA Lakers és San Antonio - ért fel a csúcsra.

ELÔTTE CSAK JACKSON. Gregg Popovich a második edző Phil Jackson után, aki karrierje első három nagydöntőjében mindig győzelmet ünnepelhetett.

DUNCAN HARMADSZOR. Tim Duncan (1999, 2003, 2005) előtt csak Magic Johnson (1980, 1982, 1987), Michael Jordan (1991-93, 1996-98) és Shaquille O’Neal (2000-02) érdemelte ki legalább háromszor a nagydöntő legértékesebb játékosa (MVP) címet.

GINÓBILI BRAVÚRJA. Michael Jordan és Scottie Pippen után az argentin Emmanuel Ginóbili a harmadik játékos, aki az olimpiai győzelmét követő esztendőben bajnokságot nyer az NBA-ben.